Palkovics László újabb kinevezés előtt: „Valószínűleg az átlagnál jobban elboldogulok a tesztpálya irányításával”

A volt innovációs miniszternek várhatóan egy évig sem kell elviselnie, hogy nem ő gyakorolja a közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) tulajdonosi jogait a szülővárosában csaknem 70 milliárd forintból felépített autóipari tesztpálya, a ZalaZone felett. Bár az uniós elvárások miatt Palkovics László tavaly októberben lemondott a kuratóriumi elnöki posztról, a kormány most egy újabbat kreált. A jelenleg a mesterségesintelligencia-fejlesztésekért felelős kormánybiztos arról is beszélt a HVG-nek adott interjúban, hogy a kormány „brüsszelező” politikája mellett miként vennének igénybe uniós támogatásokat.


„Sokszor elsírom magam, ha kijövök ide” – A könyörtelen erdő az úr a nemrég még félezres Kakpusztán – Kihalt falvaink 6.

Az 1960-as, 70-es években még több százan laktak a belső-somogyi Kakpusztán, volt itt iskola, művelődési ház, kocsma, fűrésztelep, és még focipálya is saját csapattal. Mára azonban a természet teljesen visszahódította magának a területet. Egy Kakpusztán felnőtt tanúval és a hely történetét könyvben is feldolgozó hagyományőrzővel jártuk be a környéket.


„Az írás tíz százalékban ihlet, a maradék kilencven izzadság” – könyvheti HVG-mustra, 3. rész

Mozaikokból összeálló családregényeket, mélyrehatoló önélet- és korrajzokat, újrafelfedezett életműveket, felkavaró történelmi olvasmányokat kínálnak a június 12. és 15. közötti ünnepi könyvhétre megjelenő kötetek szerzői. A bőséges választékból a HVG ismét szubjektív válogatással szolgál. 27 könyvajánlónkból ez az utolsó kilenc.

HVG




„A férjem másfajta üzleti modell felé próbált terelni, sikertelenül” – Portré Tóth Ildikó ingatlanbefektetőről

Üzleti döntéseit néha még a hozzá legközelebb állók is ellenezték, de mindig hajthatatlan maradt, az élet pedig őt igazolta. Tóth Ildikót a Cápák között show-ból ismerte meg az ország. A HVG-nek arról beszélt, hogyan jutott el az autókereskedéstől egy brazíliai kitérővel az ingatlankiadásig, és azt is elárulta, mi lehet a következő üzlete.




Azt nem tudjuk, Trump mit lép holnap, azt viszont igen, hogy Európa nem bírja követni a tempót

Mindig lesznek olyanok, akik a készpénzhasználatban a szabadságot fogják meglátni, ez azonban nem állítja meg a technológiai fejlődést – vallja Ivan Grzalja, a Money Motion konferencia szervezője. A horvát szakemberrel arról is beszélgettünk, hogyan segítheti a technológiai fejlődés a bürokrácia leépítését, és arról is, miért érezte fontosnak a zágrábi találkozó megszervezését.


Sikerhez vezető tulajdonság, amit csak ritkán teljesítenek a cégek

A Lego, a Netflix és a Narayana Health mesteri szinten sajátították el azt a képességet, hogy egyszerre tudjanak innoválni és optimalizálni, miközben a digitális megoldásokat is beépítették a stratégiájukba, kultúrájukba és működésükbe. Ezt a szervezeti készség a multidextrikusság.

Fehér Margit



Rendszámmal együtt kapják őket lencsevégre, mégis megúszhatják a bírságot a tömegközlekedést zavaró autósok

Minden nap összesen ezernél több kamera figyeli BKK-járművekről a forgalmat, így látszólag könnyen felelősségre lehetne vonni a tömegközlekedést akadályozó, szabálytalankodó autósokat. A főváros automatizálná is a levideózott szabálysértők bírságolását, de a Belügyminisztérium szerint erre nincs jogi lehetőség. Miért nem alkalmazható ilyen esetekben az, ami a gyorshajtóknál már ma is működik? És mit tesz a BKK és a rendőrség ehelyett?



„Kalandra fel, lépj be az 1984 világába, és döntsd meg a diktatúrát!” – könyvheti HVG-mustra, 2. rész

Mozaikokból összeálló családregényeket, mélyrehatoló önélet- és korrajzokat, újrafelfedezett életműveket, felkavaró történelmi olvasmányokat kínálnak a június 12. és 15. közötti ünnepi könyvhétre megjelenő kötetek szerzői. A bőséges választékból a HVG ismét szubjektív válogatással szolgál. Újabb kilenc könyvet ismertetünk.

HVG


Fából is lehet az ablaküveg, és ez nem elírás

Első hallásra képtelenségnek, már a nevében is ellentmondásosnak tűnhet az átlátszó fa, pedig a kutatók évek óta foglalkoznak a megvalósításával. Készítettek is már ilyet, ahhoz viszont nagy mennyiségben kellett nem lebomló vegyi anyagokat is használniuk. Amerikai szakemberek most találtak egy ígéretes megoldást.

HVG