Nem a gellérthegyi Szabadság-szobor az első budapesti emlékmű, ami ideológiai barbatrükkel változik át
Megkeresztelés előtt áll Budapest ikonja, a gellérthegyi Szabadság-szobor, amely nem először esik át ideológiai fazonírozáson – osztozva számos köztéri társa sorsában.
A káoszból kellene kivezetnie az országot a diákvezérekkel felálló új bangladesi kormánynak
Zűrös politikai örökséget hagyott maga után Bangladesben az elmenekült Sejk Haszina. A tüntetők is helyet kaptak a Nobel-díjas Mohamed Junusz vezette új kormányban.
hvg360
Szászország és Türingia szavaz: 1932 óta először győzhet szabad választáson a szélsőjobb Németországban
A mérsékelt politikai erők számára a legrosszabbkor jött a múlt heti solingeni késes támadás, melynek során egy szíriai férfi három embert megölt, nyolcat pedig súlyosan megsebesített. A merénylet ugyanis újabb muníciót adott az egyre inkább szélsőséges, illetve populista nézeteket valló jobb- és baloldali pártoknak. A legerősebb szélsőséges tömörülésnek, az Alternatíva Németországnak (AfD) jó esélye van arra, hogy megnyerje a vasárnapi türingiai és szászországi tartományi választást. Hitler hatalomra kerülése óta szabad törvényhozási választáson a szélsőjobboldal soha nem bizonyult a legerősebb pártnak sem tartományi, nem szövetségi szinten. Polgármesteri posztokat viszont nemrég már nyert az AfD.
Korábbi amerikai főparancsnok: Már nem lehet biztosra venni az orosz győzelmet Ukrajna ellen
Az ukránok zseniális kurszki húzása fordulópont, mondta az Euronewsnak az Egyesült Államok európai erőinek korábbi főparancsnoka. A Washington Post külpolitikai szakírója szerint messze még a háború vége. Ha a szélsőjobb győz holnap két német tartományban, félre kell verni a harangokat Berlinben, de azon túl is - figyelmeztet a Guardian vezércikke. Szorul a hurok a volt lengyel kormánypárt, Jaroslaw Kaczynski pártja körül, írja a Deutsche Welle. Nemzetközi lapszemle.
hvg360
Handelsblatt-jelentés: Az EU-s külügyminiszterek nem akarják annyiban hagyni Orbán újabb egyoldalú fellépését
A német lap brüsszeli tudósítója úgy értesült, hogy igen heves vita volt két napja az EU külügyi tanácsülésén, amelyet eleve Orbán „békemissziója" miatt tettek át Budapestről az Unió központjába.
hvg360
A "kijevi hetek" egyike betör a magyar energiapiacra
Bogdan Gubsky új cégének ügyvezetője ismert befektető a budapesti ingatlanpiacon.
HVG
"Gondolj bele, milyen érzés, amikor a régi szomszéd benyit a házadba, de fegyverrel a kezében” – riport Csernobilból
Átvészelte a világ legnagyobb atomerőmű-katasztrófáját, az Ukrajna ellen indított orosz offenzíva egyik első célpontja volt, mégis megy tovább az élet Csernobilban. Kik és hogyan laknak itt, mi történik az erőműben és mit lehet enni ebédre? – ezekre voltunk kíváncsiak, amikor autóval nekivágtunk a Kijevből egy Budapest–Balaton távolságra lévő, 130 kilométeres útnak.
Hősök vagy gonosztevők? Szapolyai János, akit csábítóan könnyű gyűlölni
Szűk hetven esztendő alatt kétszer is előfordult a középkori Magyar Királyság történetében, hogy egy semmiből jött és hirtelen naggyá vált família második generációja királyt adott az országnak. Az első Hunyadi Mátyás volt, a második Szapolyai János. Ezen felül is több közös pontot találni a két uralkodó között, ám ezeket mind felülírta az örökségük. Mátyás egy erős királyságot hagyott maga után, amelyik korábban eredményesen dacolt a régió két nagyhatalmával is, János után viszont az országnak csak egy szelete maradt, ami jóformán addig is csak azért lehetett az övé, mert sem a Habsburgoknak, sem az Oszmán Birodalomnak nem volt kellő ereje a tartós megszállásához.
Van valami eléggé aggasztó a magyar Z generációsok munkavállalási terveiben
Magyarországon a legfiatalabb generáció a legmozgékonyabb munkahelyváltásban, nemzetközi átlagban azonban az idősebbek. A magyar Z generáció tagjainak régiós összehasonlításban sem fontos a munka, és döbbenetesen sokan mennének külföldre.
Euractiv-elemzés: Az EU az őszi csatározásokra készül Budapesttel
A lapnak nyilatkozó Krekó Péter elemző szerint Orbán Viktor megkapja a jutalmát diplomáciai különútjaiért, Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója azt mondja, gyerekes és képtelenség, hogy egy sor állam csupán alacsonyabb szinten képviselteti magát a magyar elnökség rendezvényein.
hvg360
Napokon belül piacra kerül a kütyü, amelyik illatot ad filmek közben
Nyilvánvalóan mesterséges intelligencia hajtja, ami kevésbé nyilvánvaló, az az, amit csinál: a tévében zajló eseményekhez, környezethez igazodó illatokkal árasztja el a nappalit.
HVG
Izrael és a Hezbollah a tűzzel játszik, Irán viszont egyelőre nem akar nyílt háborút a Közel-Keleten
Négy hét feszült várakozás után a Hezbollah reagált főparancsnoka izraeli megölésére, de Irán tétlen maradt. A gázai tűzszünet mérsékelné a pusztító regionális háború veszélyét.
Nehéz ősz Németországban, kemény tél Ukrajnában
A szélsőjobbot képviselő Alternatíva Németországnak (AfD) szerepelhet a legjobban a hét végi türingiai és szászországi tartományi választáson és ez akkor is aggasztó, ha a pártnak végül nem sikerül szövetségeseket találnia a kormányzáshoz. Nem csak Németország áll kemény próba előtt, Ukrajnában az eddigi legnehezebb háborús tél jöhet el az orosz légitámadások miatt.
Csúszik az önvezető autók tömeges megjelenése, és ennek a biztonságunkhoz van köze
Egy évtizeddel ezelőtt az autóipari vezetők a 2020-as évek elejére ígérték a valóban önvezető autók tömeges megjelenését, a mostani céldátum 2035 körül van. A sofőr nélküli járművek diadalát az is akadályozza, hogy akadnak kiszámíthatatlan szereplők, például az emberek.
HVG
Nemzetközi lapszemle: Az Unió tehetetlen szemlélő a közel-keleti tragédiában
A közel-keleti viszály megosztja a tagállamokat, amelyek képtelenek érdemben közvetíteni, írja a Die Presse. Németországban a nácizmus kísért az AfD képében, írja a New York Timesban Peter Kuras író-műfordító. Ukrajna számára felhatalmazást kell adni, hogy használhassa a nagy hatótávolságú rakétákat, írja a Washington Post. Putyin át akarja irányítani országa nemzetközi kereskedelmét Kína és India felé, erről szól az Economist elemzése. A Der Standard szerint ha Trump alulmarad az urnáknál, könnyen a rács mögött találhatja magát. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Orbán Viktor kivételezik kedvenc lapjával
A döntésnek anyagi következményei vannak a Nemzeti Sportnál.
HVG