„Évről évre, napról napra látom, hogy belefáradnak” – több tízezer gyereknek van gerincferdülése idehaza

A szakértők szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni a gerincferdülés korai szűrésének fontosságát, de sok gyereken csak akkor kezdik el a kezelést, amikor már nagy eltéréseket mutat a röntgen, mert egyszerűen nem volt, aki a kisebb görbületet kiszűrje. A betegségnek sok esetben nemcsak a testi, de a lelki terhei is súlyosak, a komolyabb, akár műtétet is igénylő elváltozások az egész családot próbatétel elé állíthatják mentálisan, és érzelmileg is.


Így már sosem fogjuk látni: utoljára jártuk végig a Gellért Szállót, amit az 1920-as évek szellemében alakítanak át

Nagy felújítás és átalakítás elé néz az 1918-ban megnyílt Gellért Szálló: a koncepció az „eredeti pompa visszaállítása”. Mostanra leginkább csak fotókról ismerhető fel, hogyan nézett ki, a második világháborús pusztítás után ugyanis az 1960-as évek stílusában alakították ki a belsőépítészetét. A terek nagy része szép és különleges, megérdemelné, hogy valamilyen formában megőrizzék, és ez több elemre, lámpára, burkolatra is igaz. A munkálatok megkezdése előtt még járhattunk a szállodában, és most fotókon is megmutatjuk, milyennek láttuk – ebben a formájában ugyanis már biztosan nem fogjuk látni többet.







Szeretettel Brüsszelből: Se strand, se kormány

Számos ország van, ahol a kormányok egy évet sem töltenek hivatalban, mielőtt megbuknak. Itália sokáig nevezetes volt a „strandkormányairól”. Amikor a híres augusztusi szabadság, a Ferragosto véget ért és az olaszok visszatértek a strandokról, ezek máris elkezdhettek csomagolni, hogy átadják helyüket egy újabb kérészéletű koalíciónak. Belgiumban viszont fordított a helyzet: Brüsszelben pillanatnyilag se kormány, se strand...








A párizsi érmek nyomában

Bő egy héttel az olimpiai záróünnepség után érdemes a szemünket még Párizsra vetni, hiszen csodálatos heteket, hatalmas sikereket, néha csalódásokat, de mindenképpen feledhetetlen időszakot élhettünk át. Bár a Covid sajnálatosan Párizsban is felütötte a fejét, maga az olimpiai visszatért a normalitáshoz, sőt azzal, hogy a szervezők minden eddiginél közelebb vitték az eseményeket és a versenyzőket, a hősöket a mindennapokhoz, talán még túl is szárnyalta a korábbiakat.