Karafiáth Orsolya az én hetemben: Az sincs rendben, hogy a papságot összemossuk a pedofíliával
5 perc
2024.09.08. 15:30
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: papsztár, észosztó, versenyszám, náciveszély, luxusszáműzetés.
Észosztó – „Először a kommunikáció, aztán a tűzszünet, majd a békeegyezményről szóló tárgyalások megkezdése” – egyebek mellett ezt magyarázta Orbán Viktor a szerinte teljes tévedésben élő nyugati közvéleménynek az észak-olaszországi Cernobbióban tartott fórumon, amelyen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vett.
Versenyszám – A Fidesznek már csak 6 százalékpontos az előnye a Tisza Párttal szemben a teljes lakosság körében, a Závecz Research mérése szerint. Számszerűen ez azt jelenti, hogy a kormánypártnak már csak félmillióval van több szavazója, mint Magyar Péteréknek.
Náciveszély – A nácik hatalomra kerülése óta először volt olyan választás Németországban, ahol szélsőjobboldali párt győzött. Türingiában, a tartományi választáson történt. Szászországban a második helyen végzett az AfD. Kormányt azonban nem tud alakítani, mert vele senki sem áll össze.
Luxusszáműzetés – Vlagyimir Putyin és az egykori olimpiai bajnok Alina Kabajeva két eltitkolt fia, Ivan és az ifjabb Vlagyimir elszigetelten, rezidenciáról rezidenciára költözve élnek, jachton és magángépeken közlekednek, az államfői testőrség óvja és magántanárok okítják őket. A fiúk alig találkoznak maguk korabeli gyerekekkel, és ritkán látják szüleiket – mindez a dossier.center nevű oknyomozóportál cikkéből derül ki.
Változatok a boldogságra
“Az emberi idő nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut előre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlődés utáni vágy“ – írta Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűségében. Az utóbbi években újra sokszor nyúlok a könyvei után, hátha valamit old a kétségbeesésemen.
Legalább annyiban, hogy rámutat újra és újra: hiába halad előre az idő, a hibák azért forognak, rotálódnak, és mi forgunk és szédülünk csak. Mikor egy-egy pillanatra elmúlik a pörgés, a felkavart gyomrunk, megbomlott egyensúlyunk nem segít abban, hogy valóban cselekedjünk. És
bár minden ugyanolyan szörnyű marad, a szörnyűségek ciklikussága valami perverz módon mégis biztonságérzetet ad. Elvagyunk.
És “ellenni” még mindig jobb, mint azt érezni, megsemmisülünk, nem igaz? Pedig amit éreznünk kellene, az valami olyasmi.
A biztonságérzet ha lehet, még jobban felértékelődött, talán a migránsválságnak és a Covidnak köszönhetően elsősorban, gondolnánk, de legalább annyira a zsigeri, félelmeinkre építő propagandának is. Amelynek működtetői szintén értenek valamit a kunderai gondolatból: ismételjünk, sulykoljunk, nyúljunk a sebekbe, újra és újra és újra, és adjunk mindehhez kapaszkodókat a lelkeknek. És a lelkek, a könnyen elveszőek, erőt akarnak, mentőövet. Hisznek abban, hogy a leghangosabb képes tartani a legutolsó szalmaszálat. Aztán aki csimpaszkodik, az nem hallgat onnantól semmire, csak arra, akitől a védelmet várja. A kör innentől bezárul és nem nyitják meg tények, botrányok, de az égbekiáltó hazugságok leleplezései sem. Innentől nem csoda, hogy hiába minden leleplezés és lelepleződés: nem inognak székek, főleg nem dől a rendszer. Sőt.