Szeretettel Pozsonyból: Taslit kapott a nagypolitika, sikeres, de repedezik a magyar pártok szövetsége
 

Szeretettel Pozsonyból: Taslit kapott a nagypolitika, sikeres, de repedezik a magyar pártok szövetsége

A szlovákiai önkormányzati választásokon iszonyatos verést kapott a nagypolitika. A választáson elinduló parlamenti képviselők 77 százaléka nem jutott be a helyi képviselő-testületekbe, vagy nem lett polgármester, esetleg megyei vezető. A magyar pártok összefogásából született Aliancia-Szövetség a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint jól áll, de úgy tűnik, törékeny ez az egység.

Molnár Norbert Molnár Norbert

 

"Más az, hogy az ember bizonyos erkölcsi normákban hisz, mint az, hogy vak hívő" – Szinetár Miklós a HVG Teraszon

Sokféle tábor van, hol kellek, hol nem kellek, most éppen kellettem – Szinetár Miklós nem csinál túl nagy ügyet abból, hogy csak 90 éves korában lett a Széchenyi Akadémia tagja. A reneszánsz embert megtestesítő sokoldalú alkotó akadémiai székfoglalójához fűzött 12 pontja komplett életvezetési filozófiává áll össze, amit jobbnál jobb sztorikkal kiszínezve osztott meg M. Kiss Csabával. Történetek következnek a Lukács fürdő zuhanyzójából, az ökölbe szorult arcokról, a játszadozó, néha zseniket teremtő istenekről, és arról, milyen lehet a mese vége 90 után.

hvg360 hvg360



Hegedűs Dániel: Orbán rossz helyzetértékelése rossz stratégiát szült
 

Hegedűs Dániel: Orbán rossz helyzetértékelése rossz stratégiát szült

Orbán Viktor az uniós szankciók árát hangoztatja, mi viszont azt néztük meg, mekkora árat fizet az ország a szankcióellenes politika miatt. Az is kérdés, hol húzódik az a határ, ahonnan Orbán már inkább Putyin érdekeit képviseli, és nem Magyarországét. Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője két stratégiai pontot is felsorolt példaként.

Windisch Judit Windisch Judit


LMBTQ Nation: Miért küldött meleg nagykövetet az USA Budapestre?
 

LMBTQ Nation: Miért küldött meleg nagykövetet az USA Budapestre?

David Pressman jó példával jár elöl – így értékeli kinevezését az LMBTQ Nation, a meleg közösségek San Franciscóból működtetett híroldala, amely annyira ad a függetlenségre, hogy kizárólag a volt és jelenlegi munkatársak tulajdonában van. Továbbá semmiféle utasítást nem fogad el a hirdetőktől.

hvg360 hvg360



A Kádár-rendszer örök ellenzéke - Pákh Tibor halálára
 

A Kádár-rendszer örök ellenzéke - Pákh Tibor halálára

98 éves korában elhunyt Pákh Tibor jogász, műszaki fordító, antikommunista aktivista, akit 1960-ban katonai bíróság tizenöt év börtönbüntetésre ítélt a szovjet-magyar kapcsolatokat elemző tanulmányáért, illetve angolul fogalmazott, a forradalomról szóló írásai és a forradalomban játszott szerepük miatt kivégzett fiatalkorúak névsorának összeállítása miatt. A börtönben fordítóként Göncz Árpád későbbi köztársasági elnök zárkatársa is volt. 1971-ben éhségsztrájkja miatt kényszergyógykezelték, elmebeteggé nyilvánították. Szabadulása után rendőri felügyelet alatt maradt. A rendszerváltást megelőző években a demokratikus ellenzék tevékenységében vett részt. 2009-ben egy könyvesboltban mesélt életéről, erről a rendezvényről a hvg.hu is beszámolt. Pákh Tiborra emlékezve ezt a cikket közöljük most újra.

hvg360 hvg360








Radar360: Szijjártó megint megmutatja a világnak
 

Radar360: Szijjártó megint megmutatja a világnak

A külügyminiszter Szocsiban tárgyal Paksról. Orbánt megsürgethetik a V4-es miniszterelnökök, elhagyta az országot Kiss Tibor Noé. Megverték a házigazdát, Dzsudzsák könnyek között távozott. A hvg360-on pedig egy izgalmas sztorival indítottuk a napot. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.

hvg360 hvg360


Olasz meló Budapesten: egy tízmillió eurós svindli története
 

Olasz meló Budapesten: egy tízmillió eurós svindli története

Jelenlegi árfolyamon számolva több mint 4 milliárd forint értékű eurót nyúlt le budapesti kínai kereskedőktől egy nagypályás olasz szélhámos – aki ezt maga is elismerte. De a 2013-ban, részben Budapesten, részben Olaszországban játszódó, magánrepülővel és testőrökkel színesített, magyar, orosz és vietnami szereplőket felvonultató csavaros történet mögött az olasz ügyészség nem egy szimpla átverést, hanem mesteri pénzmosást gyanított. Tény, hogy 10 millió euró készpénznek nyoma veszett, a cserébe átvett 18 millió dollárnyi készpénzről pedig kiderült: jóformán csak papírhulladék.

Dezső András Dezső András