Európai vezetők javaslata lehetett, hogy Orbán menjen ki az teremből, amíg Ukrajnáról szavaznak

Számos nemzetközi lap foglalkozik azzal, mi történt az elmúlt napokban az EU-csúcson, különös tekintettel Orbán Viktor döntéseire. A Le Monde Ausztria és Magyarország nyugat-balkáni nyomulásáról ír. A Le Figaro a "titokzatos Orbán–Putyin-viszony" hátterét elemzi. Az olasz Külpolitikai Intézet igazgatója nem lesz Európában szélsőjobbos söprés, ám a jövő évi amerikai elnökválasztás változtathat a képen. A Project Syndicate két cikke is a lengyel belpolitika kulisszái mögé néz be. A Wall Street Journal Trump lehetséges visszatérésével foglalkozik. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.



Hiába örültek a nyomozók, amikor 30 év után találtak egy perdöntő ujjlenyomatot. Ekkor jött ugyanis az igazi rejtély

Egy 1984-es gyilkosság döglött aktáit vette elő a londoni rendőrség 2013-ban. Újra átnézték a bűnjelraktárban lévő dolgokat, és találtak is rajta egy addig rejtőzködő, fontos ujjlenyomatot. Az ügy azonban csak ekkor kezdett igazán izgalmassá válni: a férfi, akié az ujjnyom volt, egyszerűen eltűnt az adatbázisokból, semmit nem tudott róla az állam. Egy londoni nyomozó úgy döntött, nem adja fel, amíg meg nem oldja a rejtélyt. Tíz év és több fordulat is kellett hozzá.




Ha Putyin megint a gázzal zsarol, az EU-s tagállamok már visszazsarolhatják

Az Európai Unió továbbra sem vezet be közös szankciókat az orosz gázra, helyette a tagállamok kezébe adja a bosszú eszközét - noha mára már teljesen valószínűtlenné vált, hogy Moszkva megint elkezdené tekergetni a gázcsapokat. Mindeközben Bulgária zsarolása célt ért, csak nem Moszkvánál, hanem Bécsnél, Szerbia pedig nincs már kiszolgáltatva a Gazpromnak. Döcögünk tovább az orosz energiáról való leválás útján.





Nemzetközi lapszemle: Megvette Orbán Viktor jóindulatát 10 milliárddal az Európai Unió?

Több lap, így a Guardian és a New York Times is az Európai Unió belső konfliktusairól ír, utóbbi elemzője például elhatalmasodó pánikot emleget. Az apropó többek közt az Orbán Viktor és az unió közti politikai ellentét Ukrajna ügyében, aminek a kimenetele, ahogy arról többen is írnak, még mindig bizonytalan. A nemzetközi sajtóban természetesen szó esik a Magyarország számára megítélt EU-s pénzről is – van olyan EU-s politikus is, aki szerint az unió feláldozta a magyar demokráciát, a Süddeutsche Zeitung pedig azt elemzi, mi lehet az ára az Orbán-EU egyezségnek. Ukrajna számára csak rossz opciók vannak a háborúban, írja a Der Standard. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.





A román hídépítők nem húzták meg, a NASA mérnökei túltolták – csavaros történetek a Duma Aktuálban

A technika ördöge sokféle módon tud megnyilvánulni: ezekből vettek elő két történetet a humoristák. Mindkettő fókuszában azok a fránya csavarok vannak. Egy román híd építői nem húzták meg elég jól azokat. Majd anyák napján, teszi hozzá KAP. Ráadásul nem is ez az egyetlen gond a román Golden Gate-nek becézett építménnyel. A NASA mérnökei viszont annyira meghúzták egy űrkapszula rögzítéseit, hogy képtelenség hozzájutni az űrből hozott kőzetekhez. S ha már technikai bénázások: szóba kerül a Nyugati téri felüljáró legendás története, a céllövöldék titokzatos világa, és az is, hogyan úszik akcentussal egy hajó.


Közhelyes koncepció, lehengerlő remekművek – megnéztük a Tate Modern kiállítását

A pillanatnyiságra utaló címre rácáfolva több mint 10 hónapig tartja kiállításban a tekintélyes Tate Modern Pierre Chen tajvani gyűjtő kollekciójának darabjait a múzeum saját gyűjteményéből származó művekkel kiegészítve. Az eljárás sok kritikust késztetett szemöldökfelhúzásra, ugyanis a Capturing the Moment című tárlat alibi koncepciója nagyon vékonyra sikeredett. Maguk a remekművek azonban mégiscsak „elviszik a show-t”. Beszámoló Londonból.


Dojcsák Dalma: Az önkényvédelmi törvény szükségtelen, jogellenes, káros, és el fog bukni

A szuverenitásvédelmi törvény és a Szuverenitásvédelmi Hivatal pusztán politikai propaganda, a kormány célja, hogy az aktív polgárok fenyegetve érezzék magukat. Az elnyomással szemben két eszközünk is van: példát mutatunk másoknak azzal, hogy nem hagyjuk elhallgattatni magunkat, és civil partnereinkkel együtt, közösen cselekszünk. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatójának írása.