Nemzetközi lapszemle: A szélsőjobbos internacionálé budapesti találkozóját tárgyalja a világsajtó

A CPAC rendezvényével több nemzetközi lap is foglalkozik. Kiemelik többek közt, hogy az Orbán Viktor által szőtt háló több helyen is lyukas, hiszen egykori lengyel és olasz szövetségesei nem, vagy csak alacsonyabb szinten képviseltették magukat a találkozón. A német nyelvű újságok jellemzően a választási győzelemre készülő osztrák szabadságpárti vezető, Herbert Kickl budapesti szereplését elemzik. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.


Bloomberg-elemzés: A szív igent, az ész nemet mond Ukrajna NATO-csatlakozására

Ha a NATO-tagság csak olyan kormányoknak járna, amelyek arra rászolgálnak, akkor valóban tárt kapukkal kellene fogadni Ukrajnát. Ugyanakkor akár ki is lehetne rakni Magyarországot és Törökországot, írja Andreas Kluth, a Bloomberg Berlinben élő kommentátora, a Handelsblatt angol nyelvű kiadásának volt főszerkesztője. Azonban hozzáteszi, itt más szempontok alapján kell dönteni.





Elszabadult a pokol: Szerbiát megrendítették a tömegmészárlások

Másfél nappal az után, hogy az egyik belgrádi általános iskolában egy 13 éves diák megölt kilenc embert, a szerb fővárostól ötven kilométerre, a Mladenovachoz közeli Dubona faluban egy fiatalember nyolc embert lőtt agyon fegyvereivel. Közben Leskovacban is lövöldözés volt, ott egy 19 éves férfi sebesítette meg súlyosan 18 éves barátját. Az eseményeknek súlyos politikai következményei lehetnek a szomszéd országban.







Para-Kovács Imre: Make Russia Great Again!

Orbán Viktor elirigyelte az orosz elnöktől a teljhatalmat, a kíméletlen politikai üldöztetések és gyilkosságok szabadkézi alkalmazását, az elszámoltathatatlanságot, a talpnyalókat és a gátlástalan haszonlesőket. Utóbbi kettőből van hazai termelés, a többin dolgozunk. Vélemény.




Karácsony Gergely a Fülke Extrában, vágatlanul

Ki tehet arról, hogy üres a főváros kasszája? Van-e B terv arra, hogyha nem sikerült adóvisszatartással és hitellel a felszínen maradni? A Budapesti Lakógyűlés demokratikus kérdőív vagy nemzeti konzultáció újracsomagolva? Miért több a Lánchíd kérdése annál, hogy mehessenek-e rajta autók vagy sem? Lesz-e előválasztás és lesz-e esélyes fideszes kihívó? Karácsony Gergely főpolgármester mindenre válaszolt a Fülke Extrában.