Az eseményen 47 ország állam- és kormányfői vesznek részt: a 27 uniós vezető – köztük a magyar miniszterelnök –, a nyugat-balkáni országok (Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró) vezetői, az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagjai (Norvégia, Svájc, Izland és Lichtenstein), valamint Grúzia, Ukrajna, Moldova, Örményország, Azerbajdzsán, az Egyesült Királyság és Törökország képviselői, kiegészülve Monaco, Andorra és San Marino vezetőivel.
Ahogy a találkozóról szóló, a francia nagykövetség által rendezett háttérbeszélgetésen többször is elhangzott, önmagában jelzésértékű, hogy melyek azok az országok, amelyeket nem hívtak meg a páneurópai összejövetelre: Belarusz és az Oroszország már az első, 2022 októberében Prágában tartott találkozóra sem volt hivatalos.
A találkozó helyszíne is fontos üzenet, a Kisinyov és Tiraszpol között félúton fekvő Bulboaca településen készül majd el az a „családi fotó”, amelyen az összes európai vezető együtt látható. Abban a Moldovában, amelynek vezetői hónapok óta figyelmeztetik a nemzetközi közvéleményt az országot érő orosz destabilizációs és puccskísérletekre.
Nem véletlen, hogy nemzetbiztonsági vonalról érkezik Moldova új miniszterelnöke
Moldova eddig is tartott az orosz beavatkozástól - sőt, úgy gondolják, Moszkva jó ideje mélyen beépült a moldovai politikába -, de azóta fokozódtak az aggodalmak. Az ország belpolitikai fejleményei is ebben az összefüggésben értelmezhetőek.