Az észak-afrikai zsidók kiirtására is készültek a nácik, de erre nem maradt idejük

A táborban négyszáz fős barakkokba zsúfolták a rabokat, minden családra egyetlen négyzetméter jutott, amit kötelekkel jelöltek ki. Latrinaként egy hosszú, kilyuggatott deszka szolgált. Víz és élelem alig volt. Mindenkit elborítottak a tetvek, a többség valamilyen fertőző betegséget is elkapott, elsősorban tífuszt. A 18 év feletti férfiaknak napi tizenkét órákat kellett dolgozniuk.

A visszaemlékezések szerint ilyen körülmények között raboskodott 2600 zsidó fogoly a második világháború idején a giadói internálótáborban, Tripolitól 150 kilométerre délnyugatra a sivatagban. Bár a líbiai láger nem egészen egy évig működött, és nem is a deportáltak elpusztítása volt a célja, a kényszermunka, az éhezés és a betegségek miatt mégis alig kétezren érték meg, amikor a britek felszabadították a tábort 80 évvel ezelőtt, 1943. január végén.

Líbia akkoriban az olasz fasiszta vezér, Benito Mussolini uralma alatt állt, de az ország 1940 óta a tengelyhatalmak és az angolszász szövetségesek közti összecsapások fő hadszínteréül szolgált. Ott került sor 1942. október végén, november elején az afrikai fronton és a világháborúban fordulatot hozó, Erwin Rommel német tábornok megszégyenítő vereségével végződő el-alameini csatára is. Az ottani zsidók sorsa azt is példázza, mire számíthatott akkoriban a Magreb-országokban élő közel félmillió sorstársuk.