Ukrajna megtámadása után az Oroszországban működő nyugati multik nagy része bejelentette kivonulását. Ám sokan csak visszafogták ottani tevékenységüket, a teljesen kivonultak közt pedig akad, aki hagyott magának kiskaput a visszatérésre.
Magyar mentőcsapat is indult segíteni Törökországba, a külügy pedig egy magyarról tud, aki a földrengés által sújtott régióban van. Három tanár felmondott, mert nem látják már értelmét tiltakozásuknak. Zelenszkij pedig lehet, hogy Brüsszelbe megy. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
A lap bécsi tudósítója szerint a Fidesz egyre idegesebb a tiltakozások miatt, és naponta küldenek le valakit Debrecenbe, hogy elfojtsák a parazsat, nehogy futótűz alakuljon ki a helyzetből.
Az ellenzéki pártok megnézték a 2022-es választás eredményét, és magukban nem találtak hibát, csak abban, hogy egyáltalán összefogtak. Idén ennek megfelelően külön-külön, saját vezéregyéniségekkel futnak neki a rendszer megdöntésének. Az ellenzéki önkritika hiánya azonban nyílegyenesen újabb bukáshoz vezethet, ugyanis Orbánt saját játékában nem lehet megverni, ezzel még próbálkozni sem érdemes.
A II. világháború eseményeitől és a „nagy emberek” legendáitól kezdve a családi mítoszokig a történelemhamisítás mindenütt jelen van. Otto English újságíró a történelem kisebb-nagyobb hazugságait vizsgálja meg, hogy megmutassa, miként manipulálják ezek a jelenünket, és hogy sok minden, amit történelmi ténynek tekintünk, valójában fikció. A könyv fanyar humorral, közvetlen stílusban tárgyalja a történelmet és a történetmesélést. Nemcsak rámutat a hazugságokra, hanem feltárja azt is, miként formálódtak ezek a hiedelmek az idők során. A Hamisított történelem című kötetet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki. Ez a befejező rész.
Először saját arcbőrét hozta rendbe, aztán informatikus munkája mellett nyolc hónapig dolgozott arckrémekkel foglalkozó weboldalán, mire rajta kívül más is olvasni kezdte. Amikor eladta, már több mint 200 ezer felhasználója volt. Ezután lett kozmetikai vegyész, vállalkozóként pedig sikert sikerre halmoz. Portréinterjú.
A ritkaföldfémek fontos alkotóelemei többek között telefonoknak, szélturbináknak, akkumulátoroknak és egészségügyi berendezéseknek, a gond csak az, hogy az európai igény 98 százalékát Kína biztosítja. Ez a függőség most, ha lassan is, de megváltozhat.
A Politico szerzője, William Natrass szerint a felsőoktatási EU-s támogatások felfüggesztése jóval keményebben sújthatja az Orbán-rendszert, mint ahogyan azt jó néhányan gondolják.
A mesterséges intelligencia áldás és átok is lehet a felhasználó szándékától függően, és a ChatGPT még csak a kezdet – jósolja Bányász Péter kiberbiztonsági szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közszervezési és Infotechnológiai Tanszékének oktatója.
A jogalkotás szempontjából is párját ritkító esztendő volt 2022: soha nem született ennyi jogszabály választási évben, még 2010-ben sem, amikor a "fülkeforradalommal" először kapott kétharmadot a Fidesz. HVG-ténytár.
A kérdés az, Washington hajlandó lesz-e fenntartani a nemzetközi rendet. Putyin ugyanazt csinálja, mint Sztálin. Lehet, hogy a finnek és a svédek NATO-csatlakozásának ügyében érdemes megvárni a török választások eredményét. Válogatás a világsajtó írásaiból.
A fizetés rendezése a nulladik feltétel ahhoz, hogy bármi történjen a közoktatásban, és mielőbb észre kell venni, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése közben a pedagógus nem arra való, amire használják – mondja Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az oktatási rendszert a 2010-es évek elején alapjaiban átszabó Hoffmann Rózsa államtitkár egykori helyettese.
A török-szír határ közelében volt földrengés, az áldozatok száma folyamatosan emelkedik. Egymásnak feszült az Orvosi Kamara és az egészségügyi államtitkár, Gyurcsány kihirdette, nem lehet középen állni. De miért nem jut egyetemi ösztöndíjakra? Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Orbán Viktor a hívei előtt azzal érvel, hogy Magyarország ki akar maradni az új hidegháborúból, eközben Washington és Budapest között egyre feszültebb diplomáciai hidegháború zajlik, ami részben személyes okokra is visszavezethető. Egyelőre nem látszik, hogy mi hozna enyhülést a két ország viszonyában. Már a szövetség stabilitása a tét.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: EgyenlegMoncsi, Egymilla, gépszava, egyenrecept, papírvagyon.
Soha nem volt még olyan komoly következménye Ukrajnában korrupciós ügynek, mint a hadseregnek szánt, durván túlárazott élelmiszer-vásárlás miatt. Ukrajna védelmi képessége nagyrészt azon NATO- és EU-tagállamoktól függ, amelyek a támogatásért cserébe a korrupció kiirtását követelik.
A hét elején elbúcsúztatott Tamás Gáspár Miklós 1978-ban települt át Magyarországra. Eleinte az ellenzék köreiben talált otthonra; az 1983-as első nyilvános szereplése rögvest eseményszámba ment.