szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

2013 végére elkészül Kína első hazai gyártású jégtörő kutatóhajója - jelentette be a kínai sarkvidéki kutatásokat felügyelő hivatal illetékese. A járműre 1,25 milliárd jüant, vagyis körülbelül 42 milliárd forintot költenek, megépítését a Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság hagyta jóvá júliusban.

A hajót a kínai sarkvidéki kutatás szolgálatába kívánják állítani, ha elkészül, a jelenleg használatban lévő Hósárkány nevű jégtörő kutató hajóhoz csatlakozik.

Úgy tudni ugyanakkor, hogy az 1993-ban Ukrajnától vásárolt Hósárkányra később már csak a szállítási feladatok maradnak, a kutatómunkára a korszerűbb, jobban felszerelt vízi járművel indulnak majd útra a kutatók.

Az az új hajó nevét novemberben szeretnék meghatározni, és még év végéig nyilvánosságra hoznák.

A Hósárkány legközelebb november harmadikán fut ki a tiencsini kikötőből, és megkezdi hat hónapos déli-sarkvidéki tudományos expedícióját, fedélzetén a 172 tagú személyzettel. Ez lesz a hajó 28. küldetése 1984 óta.

Kína 2011 és 2025 között öt expedíciót kíván küldeni az Antarktiszra és hármat az Északi-sarkvidékre. Az ország a Déli-sarkvidéken három, az északin egy kutatóállomást épített.

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Fókuszban a globális minimumadó

Fókuszban a globális minimumadó