Nem véletlenül kacsázott féloldalasan a szembesávban egy Suzuki Pápán – videó
Becsiccsentett indulás előtt a sofőr.
Becsiccsentett indulás előtt a sofőr.
Az elsőt viszont bemutatják idén.
A crossover kategóriás Lada Azimut sokkal több egyszerű ígéretnél, jövőre gyártásba fog kerülni az akár 150 lóerős turbós újdonság.
Több órán keresztül tartanak majd a munkálatok.
A nem túl sikeres Honda e után újabb kisméretű elektromos modellel rukkol elő a japán gyártó.
A Chevrolet Corvette ZR1X első kerekeit villanymotor, a hátsókat pedig egy bivalyerős biturbó V8 hajtja.
Kína globális antimonexportja jelenleg a tavaly ilyenkor látott szint egyharmadát teszi ki.
“A helyzet teljesen elszabadult, itt volt az ideje rendet tenni” – mondta a közlekedési miniszter.
Igen jelentős lehet az autópályák melletti és az azoktól távolabbi benzinkutak közötti árkülönbség.
Huszonegy gyártót vizsgálva állították fel a rangsort.
A helyi sajtóértesülések szerint az idős úr eltévedt, a járművét órákig próbálták kiemelni a tűzoltók.
A kocsiját vélhetően totálkárosra törte.
Lehet, hogy a mutatvány után drága lesz a javítás.
A balesetben ketten súlyosan megsérültek.
Nem csak a sportkocsikat válogatják ki persze.
A gyengébb motor miatt akár 2 másodperccel több ideig tart a 0-ról 100-ra történő felgyorsítás.
Igencsak fontos a jelölés, ugyanis elektromos hajtású a kis hot hatch.
Több mint 15 millió forintot kérnek ezért a keveset futott patinás Skoda 110 R-ért.