Nem csak nálunk vannak bontószökevények: műanyagszék volt a sofőrülés ebben a BMW-ben
Szerte a világon vannak parádés szükségmegoldások.
Szerte a világon vannak parádés szükségmegoldások.
Mindössze 2,5 másodperc alatt százon van álló helyzetből.
Frontálisan ütközött egy teherautóval, az utasa a helyszínen meghalt.
Mitől lesz egy versenypálya szerethető, vajon támadni vagy védekezni jobb érzés 200 km/órás sebesség mellett? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről is beszélgettünk a 16 éves Molnár Martin, brit F4-es autóversenyzővel, aki idén a F4 Middle East Championshipben is elindult. Martint az új idényben főszponzorként a One Magyarország Zrt. is támogatja, akik elkötelezettek amellett, hogy a hozzá hasonló fiatalok útját egyengessék.
A sofőr az utasülésnél tudott kimenekülni a kocsiból.
Az ülések is szövetborítást kaphatnak a fapados Model Y-nál.
Több hét is kell ahhoz, hogy eltüntessék a krátert, amit a víz okozott.
Az év végétől egyébként sem gyártanak többé autókat a saját műhelyükben.
Szikrázva sodródott az aszfalton hosszasan a motorja, amikor elesett.
Eleve a többségnek gyalog kell iskolába járnia, ez az előírás.
Nem az elnöki „Szörnyeteg” az egyetlen különleges járműve.
A sofőrt az útszakaszon dolgozók húzták ki a gödörből.
A 87 éves olasz dizájner tervezte egyebek mellett a Fiat Pandát.
A jó érzésen kívül, amit az elektromos autó használata okoz, még formálódóban vannak azok a realista költségelőnyök, amelyek a hideg fejjel gondolkozókat is meggyőzik az elektrifikáció előnyeiről.
Óriási mázlija volt, hogy nem hajtottak át rajta.
Max Verstappen belehibázott az utolsó gyorskörébe.
Nem ritkák a 300-as tempó felett felvett autós videók.
Budapesttől alig 3 órányi autóútra kezdődnek az osztrák hegyi élvezetek – a patika minőségű aszfalttal csábító kanyargós szerpentineket egy Mazda MX-5-tel, a roadsterek kapudrogjával és kvintesszenciájával hágtuk meg.