Környezetbarát, és sosem fogy el? Mi lehet az?

A fenntarthatósági megfontolások és előírások mellett miért lehet jó és megtérülő befektetés a megújuló energiafelhasználás, különös tekintettel a napelemrendszerekre? Az ökológiai lábnyom csökkentése mellett számos más érv is amellett szól, hogy a közeljövőben kulcsfontosságú szerepet kapnak az ilyen típusú rendszerek. Ami egészen biztos: a megújuló energia nagyon menő, és egyre menőbb.


Christopher Mattheisen: A felhő öt éve kockázat volt, ma megkerülhetetlen

Az amerikai-magyar üzletember a szoftvercégből technológiai szolgáltatóvá fejlődő Microsofthoz igazolt 16 évnyi Telekom után, így nemcsak a hazai tech-ipar egyik vezérévé vált, de segíthet is a magyar cégeknek átlendülni a digitalizáció nehézségein. Interjúnkból többek közt kiderül, miben hasonlít a felhőben tárolt adat a csapvízhez, és miért nem kell félni a mesterséges intelligenciától.


Friss túró rudit enne Londonban? Ennek mára már semmi akadálya!

Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Indiában leszedett gyümölcs, vagy egy Japánban kifogott hal épségben, frissen érjen el az európai asztalokra, ugyanis az áruk utaztatása 2-3 hónapot vett volna igénybe. Ma azonban az se lehetetlen, hogy egy aznap reggel, egy távoli országban feladott áru estére több ezer kilométerrel arrébb mozogjon. Hogy hogyan? Cikkünkből ez is kiderül.


Mit adhat a vállalati képzés?

Milyen költségekkel jár egy új kolléga felvétele, és mennyibe kerül egy régi munkatárs képzése? Lehet hosszú távon sikeres egy cég, amelynek nincs képzési modellje? Miként lehet meggyőzni a dolgozót, hogy jó lesz neki munka mellett tanulni? És mindez hogyan segíthet a fluktuáció csökkentésében? A munkaerőpiaci helyzet és a munkavállalói képzések kapcsolatának jártunk utána – mutatjuk a legfontosabb tapasztalatokat.



Külföldön vállalkozni magyarként

Az Európai Unió alapító államai gazdasági sikereiket nagy mértékben a kis- és közepes vállalkozásaiknak (kkv-k) köszönhetik. Magyarországon is számos olyan uniós országból érkező kkv befektető van jelen, amely nem kis mértékben járul hozzá a származási országa GDP-jének növeléséhez. Adódik tehát a kérdés: a magyar kkv-k Magyarország számára mikor válnak majd ilyen téren is nemzetgazdasági tényezővé? Mikor lesznek a nemzetközi porondon olyan sikeresek, mint nyugat-európai társaik?


Új autó a házban – mire figyeljek?

Egy új autó megvásárlása mindig öröm, azonban a boldogság mellé sok bizonytalanság is társul. Lássuk, mit érdemes fejben tartani, hogy az új járgánnyal ne érkezzen felesleges feszültség a háztartásba.


Így készülnek anyagilag a családok az egyetemre – videó

Az idei évben nem kevesebb mint 112 034 jelentkező próbált bekerülni valamilyen felsőoktatási intézménybe. Habár 78 900-an a következő hetekben megkezdhetik felsőfokú tanulmányaikat, a leendő önköltséges hallgatók száma így is megdöbbentően magas: 16 661. A 16 661 egyetemista családjai lesznek azok, akiknek biztosan szembe kell nézniük a következő években a plusz anyagi kihívásokkal. Az OTP Bank Öngondoskodási Index felmérése szerint a szülők 85 százalékának szívügye, hogy a gyermek jövőjét anyagilag támogassa, ebből 62 százaléknak pedig egyenesen ez a legfontosabb céljai közé tartozik. Ellentmondásosnak hathat a tény, hogy mégis csak ötödük gyűjt előre gyermeke jövőjének támogatására.Az idei Pont Ott Partin jártunk, és továbbtanulásról, anyagi kihívásokról, pénzügyi tudatosságról kérdeztük az újdonsült hallgatókat és szüleiket.


4 dolog, amit tegyen meg az életéért 35 fölött

Harmincas éveink közepe meghatározó lehet életünk hátralévő évtizedeire. A terhelésünk eddigre már elérheti a maximumot, és a cél nemcsak az, hogy ezt minél tovább fenn tudjuk tartani, hanem az is, hogy hosszú távon jó életminőséggel számolhassunk, és persze gondoljunk a családunk jövőjére is.


A párnacihától az öngondoskodásig: a magyarok kétharmada nem takarít meg

Ha megtakarításról és öngondolkodásról van szó, hajlamosak vagyunk rövidebb távon gondolkodni, pedig tudjuk, hogy szükség lenne félretenni akár saját magunk, akár a gyermekek számára. Azzal is nagyjából tisztában vagyunk, hogyan takarékoskodjunk, de a tettekig a legtöbben már későn vagy egyáltalán nem jutunk el, még akkor sem, ha a gyermekünk jövője a tét – derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Index felméréséből. A témában Nyitrai Győzővel, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatójával beszélgettünk.


Ezektől lett egyszerűbb, biztonságosabb és kényelmesebb az autózás

Az autózás közel 130 éves történelme során számos olyan eszköz és fejlesztés jött létre, amelyek célja a kocsiban ülők testi épségének megóvása volt. Lássuk, melyek a legfontosabbak a kezdetektől napjainkig, és melyek azok, amelyekhez nekünk magyaroknak is volt egy kis közünk.



Mit eszik a Sziget Fesztivál közönsége? – videó

Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen megfontolások vezérlik a nagyérdeműt a Sziget Fesztiválon, amikor a helyszínen ételre vadászik. Döntő szempont-e a frissesség, magasról tesznek-e az egészséges táplálkozásra, illetve fontos-e nekik, hogy a nap végén ne csak energiájuk, de pénzük is maradjon a kiadós szórakozásra? Videónkból kiderül, hogy van-e lehetőség jól, bőségesen és olcsón enni a nyári fesztiválszezon csúcseseményén.


4 híres ember különleges és tanulságos útja a sikerhez

Legyen szó tehetős szülők okos befektetéseiről vagy éppen átlagos anyagi helyzetű családok előrelátó takarékoskodásáról, az az egy biztos, az oktatásba megéri invesztálni. Sok világhírű, sikeres emberről nem is gondolnánk, hogy eleinte gyárban robotolt vagy évekig fizette kölcsönét, hogy finanszírozni tudja tanulmányait. Ám van valami, ami mindannyiukban közös: szüleik pénzügyi döntései, továbbtanulási lehetőségeik, kitartásuk és szorgalmuk nagyban meghatározták azt, hogy hol tartanak ma.


Nagycsaládos képlet: „A több gyerek nemcsak mennyiségi, hanem minőségi növekmény is”

Kaposvári Katalin egy multinacionális bank fővárosi központjában dolgozik: munkahelyén a követelmények éppen olyanok, mint amilyennek azt egy nemzetközi pénzügyi cégnél elképzeljük. 2011-ben kötött házasságot, a családalapítás az esküvő után azonnal napirendre került. Az első fia megszületése után 44 hónappal már a harmadik gyermekének örülhetett; ekkor ő maga 30 éves volt. Férjével két fiút és egy kislányt nevel, a nagycsaládos lét kihívásairól kérdeztük őt.


"A digitalizáció kisebb fajta forradalmat hozott"

A szolgáltatások fejlesztésében és a vállalati működést segítő megoldásoknál is az informatika diktálja a tempót. Cikkünkben a szellőzéstechnikai piac fejlődését tekintettük át és azt, hogy egy óriásberuházásokat is kiszolgáló cég miként tudja racionalizálni működését az SAP vállalatirányítási szoftverével.


Csak használjuk, a többi nem a mi gondunk

Egyre nagyobb teret nyer magának az a felfogás, hogy csak a dolgok használatért fizessünk, a tulajdonláshoz kapcsolódó időbefektetéstől és költségektől pedig megszabaduljunk. Mindkettőnek van jobb helye.


Barát vagy ellenség: minden, amit az UV-sugarakról tudni érdemes

Annyit mindannyian tudunk róla, hogy veszélyes lehet a bőrünkre, és hogy jobb tőle óvni a szemünket. De pontosan mi is az ultraibolya sugárzás és hogyan tud kárt okozni szervezetünkben? Milyen betegségeket okozhat és miként szolgálhatja mégis egészségünket? Hogyan védekezhetünk ellene? És mi a szerepe a természetben? Itt az idő, hogy (UV)-fény derüljön minden titokra!



Optikai fellegvár – Napi 20.000 szemüveglencse készül Mátészalkán

A több mint 1000 embernek munkahelyet biztosító mátészalkai üzem idén márciusban rekordot döntött: több mint 600 ezer lencsét készítettek el és szállítottak ki a megrendelőknek. Hétfő délelőtt látogattunk el a nyüzsgő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településre, hogy megnézzük, hogyan működik a japán Hoya cég európai szuperlaboratóriumában az energiagazdálkodás, és miért van szükség arra, hogy a gyár egy századmásodpercre se maradjon áram nélkül.