És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Ma délelőtt több mint fél órára lezárják a Lánchidat, majd a Budai Várba vezető Hunyadi János utat, mert a nándorfehérvári diadal emléknapja alkalmából rendezvényt tartanak a fővárosban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ hírszolgálata, a BKK Info.
A forgalomkorlátozás a járműforgalom mellett a 16-os és 105-ös buszok, valamint a D11-es és D12-es menetrendszerinti hajójáratok közlekedését is érinti. Hétfőn 9 óra 50 perc és 10 óra 30 perc között lezárják a Széchenyi István tér–Lánchíd–Clark Ádám tér útvonalat. A zárást a felvonulók elhaladása után folyamatosan oldják fel.
A D11-es, D12-es hajók: fél kilenc és 11 óra között rövidebb útvonalon közlekednek Újpest, Árpád út, illetve a Rómaifürdő és a Jászai Mari tér között.
A 16-os autóbuszok 9 óra 50 perc és 10 óra 20 perc között az Erzsébet hídon át közlekednek, a Deák Ferenc tér irányában a Clark Ádám tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Széchenyi István tér, a Széll Kálmán tér irányában pedig a Deák Ferenc tér–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Attila út–Dísz tér útvonalon.
A 16-os buszok 10 óra 20 perctől 11 óráig a Széll Kálmán tér irányában a Hunyadi utat elkerülve, az Alagút–Attila út–Mikó utca–Palota út–Dísz tér útvonalon haladnak.
A 105-ös autóbuszok 9 óra 50 perc és 10 óra 20 perc között szintén az Erzsébet hídon át közlekednek, a Gyöngyösi utca irányában a Clark Ádám tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Széchenyi István tér, az Apor Vilmos tér irányában pedig a Deák Ferenc tér–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Alagút utca útvonalon.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.