Halálos gyalogosgázolás Cegléden
Két gyalogost gázolt el egy autó Cegléden; az egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség a honlapján.
Két gyalogost gázolt el egy autó Cegléden; az egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség a honlapján.
MTI
Az egyedi külcsínű olasz sportkocsi motorja több mint 700 lóerős, a végsebessége pedig meghaladja a 380 km/h-t.
hvg.hu
Lezárták a 35-ös úton a Tisza-hidat baleset miatt - közölte a rendőrség szombaton a honlapján.
MTI
Ezzel az autóval az elmúlt több mint három évtizedben kevesebb mint 5 000 kilométert tettek meg.
hvg.hu
Harmati Árpád motorszalonjánál múlt pénteken jelentek meg biztonsági őrök, akik kerítést húztak az üzlet köré, és nem engedik be a tulajdonost.
hvg.hu
A buszon 52 utas és a sofőr tartózkodott, a jármű éppen egy alagútban haladt, amikor a vezető füstszagot érzett. Gyorsan kihajtott az alagútból, azonnal megállt, hogy utasai leszállhassanak a járműről. Ezt követően a busz kigyulladt, s emiatt két órára teljesen le kellett állítania pálya forgalmát.
unknown
Alig pár órája volt komoly erejű földrengés Tajvanon, amely után ilyen videókat lehet látni a neten.
hvg.hu
Felgyűrődött egy szlovák turistabusz eleje egy oszlopra.
MTI
Nehéz volt bármit is kimagyaráznia, amikor igazoltatták a rendőrök.
hvg.hu
Ezekből az igazán egyedi tuning autókból nem nagyon futkos pártucat darabnál több a világban.
hvg.hu
Ha a Panamerából lehet praktikus kombiszerű kivitel, akkor miért ne lehetne a 911-es sportkocsiból is?
hvg.hu
A budapesti behajtási díjról, amit még a Demszky Gábor-féle városvezetés önként vállalt be a 4-es metró megépítésért, egy tíz évvel ezelőtti európai bizottsági határozat és egy érvényes szerződés rendelkezik, azt nem a főváros akarja mindenáron bevezetni – mondta a főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
Az áldozatok száma időközben 29-re nőtt.
MTI
MTI
hvg.hu
Itt a hathatós megoldás azok számára, akik a dél-koreai gyártó Golf-kategóriás izgalmas autóját nem tartják elég erősnek.
hvg.hu
Jobb lenne metánban gondolkodni, mert az akkugyártás brutálisan káros.
MTI