szerző:
hvg.hu

Harmati Árpád motorszalonjánál múlt pénteken jelentek meg biztonsági őrök, akik kerítést húztak az üzlet köré, és nem engedik be a tulajdonost.

Az egykor sikeres motorversenyző, Harmati Árpád egy hete nem tud bejutni a saját, törökbálinti motorszalonjába, mert több tucat biztonsági őr állja el az útját. Az épületben körülbelül 250 millió forintnak megfelelő érték; motorok, alkatrészek vannak.

Az üzletet négy éve bérli, de az ingatlant tavaly eladták, és az új tulajdonos felmondta vele a bérleti szerződést. Harmati Árpád szerint ugyanakkor ezt az új tulajdonos nem tehette volna meg, mert a megállapodás alapján 2024-ig használhatná az üzletet - nyilatkozta a férfi az RTL Híradónak.

Az épülettulajdonos által megbízott biztonságiak vezetője azt mondta, hogy 40 milló forintot meghaladó bérleti díj és közüzemi tartozás miatt nem engednek be senkit az üzletbe. A motoros szalon ügyvédje viszont azt állítja, hogy Harmatinak nincsen semmiféle tartozása, a bérleti szerződés felmondása pedig szabálytalan. A történtek miatt a rendőrségen feljelentést tettek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megtette a hatását a Brexit: kevesebb magyar él Nagy-Britanniában

Megtette a hatását a Brexit: kevesebb magyar él Nagy-Britanniában

Válaszolt az érdi polgármester, aki kampánylevelet küldött az első szavazóknak

Válaszolt az érdi polgármester, aki kampánylevelet küldött az első szavazóknak

Videó: Igen ritka és ugyanennyire aranyos Chaco-pekarik születtek a prágai állatkertben

Videó: Igen ritka és ugyanennyire aranyos Chaco-pekarik születtek a prágai állatkertben

Egyre többen hazudják doktornak magukat az üzleti életben, és nehéz megcsípni őket

Egyre többen hazudják doktornak magukat az üzleti életben, és nehéz megcsípni őket

Kipróbáltuk az első tényleg hipergyors villanyautó-töltőt

Kipróbáltuk az első tényleg hipergyors villanyautó-töltőt

Legalább az egyik csúcsvezető legyen nő az EU-ban

Legalább az egyik csúcsvezető legyen nő az EU-ban