Felfüggesztettet kapott a szekszárdi jogosítványbotrány főszereplője

Két év, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a szekszárdi jogosítványcsalási ügy elsőrendű vádlottját, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) egykori vizsgabiztosát csütörtökön a Szekszárdi Törvényszék.

  • MTI MTI
Felfüggesztettet kapott a szekszárdi jogosítványbotrány főszereplője

A törvényszék megismételt eljárásban hozott, nem jogerős határozatával a férfit 44 rendbeli vesztegetés miatt 925 ezer forint vagyonelkobzással is sújtotta, és örökre eltiltotta foglalkozásától.

A bíróság további négy vádlottat ítélt vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt egy, másfél, illetve két év, felfüggesztett börtönbüntetésre, köztük az NKH volt ügyintézőjét, két autósiskola vezetőjét és egy gépjárműoktatót, őket két-négy évre eltiltotta foglalkozásuktól is. További 38 ember, egykori tanulóvezetők vesztegetés miatt megrovást kaptak.

A perben az ügyészség a két NKH-alkalmazottat, oktatókat, valamint tanulóvezetőket vádol azzal, hogy 2005 és 2008 között pénzt kértek, fogadtak el, illetve adtak a sikeres vizsgák érdekében. Az öt fővádlott esetenként néhány ezer, de előfordult, hogy több tízezer forintot kapott a tanulóktól, akiknek cserében igazolták az elsősegély-nyújtási ismeretek megszerzését, segítettek a számítógépes KRESZ-teszt kitöltésénél.

Az ügyben az NKH tett feljelentést, miután gyanússá vált, hogy feltűnően sokan tesznek sikeres vizsgát Szekszárdon; a nyomozó hatóság részben titkosszolgálati eszközökkel szerezte meg a bűncselekmény bizonyítékait.

A törvényszék 2012 októberében első fokon a mostaninál súlyosabb büntetést szabott ki a vádlottakra, a vizsgabiztost például három és fél év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, és az autóiskola vezetőit is végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta.

A Pécsi Ítélőtábla 2013 novemberében súlyos eljárási hibák miatt a vádlottak többsége esetében hatályon kívül helyezte az ítéletet, mindössze tíz tanulóvezető ügyében hozott jogerős ítéletet. Az ügyészség eredetileg 57 embert vádolt a vesztegetésben való részvétellel, közülük háromnak az ügyét a bíróság elkülönítette, egy vádlott pedig időközben elhunyt.

A csütörtökön kimondott, a korábbinál enyhébb büntetést Hauszmann-né Szőke Rita, a törvényszék büntető tanácsának elnöke egyebek mellett azzal indokolta, hogy viszonylag hosszú idő telt el a bűncselekmények elkövetése óta. Súlyosbító körülményként vették számba a közélet tisztaságának és a közlekedés biztonságának a veszélyeztetését.

Az ügyész három nap gondolkodási időt kért.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.