Az 51 esztendős Alex Zanardi gokarttal kezdte pályafutását, majd pedig az olasz F3-as sorozatban, illetve a nemzetközi Formula 3000-es szériában versenyzett. A Formula 1-be 1991-ben érkezett meg és ezt követően többek közt az amerikai CART sorozatban is sikeresen szerepelt. Olyannyira, hogy a sportág kétszeres bajnoka lett.
2001. szeptember 15-én a lausitzringi CART versenyen súlyos balesetet szenvedett: az orvosok megmentették az életét, de mindkét lábát amputálni kellett. 2003-ban azonban már újra versenyautóba ült, túraautó versenyeken indult és később parasportolóként háromszoros paralimpiai bajnok lett. Kézzel hajtott kerékpárral.
És az olasz versenyző hamarosan visszatér a túraautózás királykategóriájába, a DTM-be.
"Pénteken felhívott Jens (Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója), és azt kérdezte, hogy lenne-e kedvem indulni a DTM-ben? Először abban maradtunk, hogy hétfőn újra beszélünk és akkor megadom a választ. De aztán persze mégsem vártam hétfőig, hanem egyből igent mondtam." - mondta a DTM magyar futamára hazánkba látogatott olasz versenyző.
Zanardi a DTM olasz versenyhétvégéjén, az augusztus végi misanói futamokon áll majd rajthoz egy BMW M4 DTM-mel. Elmondása szerint mindent megtesz majd annak érdekében, hogy minél előkelőbb helyen tudjon végezni, de tisztában van vele, hogy nem lesz egyszerű dolga.
"Egy biztos: ugyanúgy küzdök a tizensokadik pozícióért, mint az első helyért." - nyilatkozta a misanóit a hazai futamának tekintő versenyző, akiből szinte csak úgy árad az energia és a győzni akarás. És aki 2019-ben egy BMW-vel a 24 órás Daytona-i versenyen is el fog indulni.
"Ez nem egy másik fejezet az autósport történetében, hanem egy teljesen új könyv" - válaszolta kérdésünkre Zanardi, akitől azt tudakoltuk, hogy mit gondol a nemrégiben általunk is alaposan körbejárt Formula E-ről, az elektromos autókkal történő versenyzésről. Elmondta, hogy nagy érdeklődéssel tekint a Formula E-re és maximálisan támogatja az oda jövőre hivatalosan megérkező BMW-t.
Jens Marquardt nagy kihívásnak tekinti a Formula E-t és kijelentette, hogy egyes pletykákkal ellentétben a BMW az elkövetkezendő években nem kíván visszatérni a Formula 1-be, ahonnan még 2009-ben távozott.
"Elszánt, kíváncsi és tehetséges." - zárta a beszélgetést Zanardi, aki szerint egy pilóta számára ez a három tulajdonság a legfontosabb ahhoz, hogy sikeres lehessen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.