szerző:
hvg.hu

Ebből az olcsó kis román autóból garantáltan nem fog szembejönni minden sarkon egy példány.

Azon már senki sem lepődik meg, ha egy méregdrága olasz sportkocsiból egy még az amúgy sem túl gyakori alapmodellnél is ritkább, limitált széria jelenik meg. Ilyen például a Ferrari 488 Pista, vagy a Lamborghini Aventador SVJ. Az viszont nem mindennapi, hogy egy abszolút elérhető árú kisautóból készüljön egy igen kevés példányban gyártandó sorozat.

Jelen történetünk júliusban kezdődött, amikor is a Dacia arra kérte a tettre kész fiatal designereket, hogy tervezzék meg a Sandero Stepway egyedi kiadását. A felhívásra rengeteg pályamű érkezett, a három legjobb modellből pedig el is készített egy-egy példányt a gyártó, és azokat kiállította a Párizsi Autószalonon.

©

A francia főváros rangos autós rendezvényének látogatói szavazhattak arról, hogy a három közül melyiket látnák viszont legszívesebben az utakon, és végül a Flora Jammes által készített Escape lett a nyertes. Az egyedi külcsínű Sandero Stepway a beérkezett 100 ezer szavazat mintegy 38 százalékát szerezte meg.

©

A Dacia Sandero Stepway Escape nem jön majd gyakran szembe az utakon, ugyanis a kocsiból mindössze 400 darabot fognak gyártani. A Dacia rajongók körében vélhetően nagy népszerűséget szerző designer autó alapmodellje hazánkban legolcsóbban mintegy 2,26 millió forintos áron kapható.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Zacher: Már nem kellek

Zacher: Már nem kellek

Keanu Reeves megint halomra öli az embereket

Keanu Reeves megint halomra öli az embereket

Nekiestek a kínai cenzorok a fülbevalós sztároknak

Nekiestek a kínai cenzorok a fülbevalós sztároknak

Új miniszteri biztost neveztek ki az alaptanterv bevezetésének előkészítésére, ismerős arc kapta a feladatot

Új miniszteri biztost neveztek ki az alaptanterv bevezetésének előkészítésére, ismerős arc kapta a feladatot

„Az ostobaság nem mentség” – Lakner Zoltán reagált a köztévé melegek „kigyógyításáról” készült műsorára

„Az ostobaság nem mentség” – Lakner Zoltán reagált a köztévé melegek „kigyógyításáról” készült műsorára

Vágó István: „2010 óta mintha nem mernének műsorkészítéssel megbízni”

Vágó István: „2010 óta mintha nem mernének műsorkészítéssel megbízni”