szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A négykarikás emblémás gyártó elkészítette középkategóriás szedánjának nyújtott tengelytávolságú változatát.

A tavaszi Genfi Autószalon egyik legnagyobb durranása volt az új generációs Audi A6, mely nemrégiben a hazai kereskedésekbe is megérkezett. Az új modell szokás szerint kicsit nagyobb lett az elődjénél és a hossza már eléri a 4,94 métert, ennek megfelelően igen kényelmesen el lehet férni az utasterében. Most azonban megérkezett az Audi A6 L, ami 11 centiméterrel hosszabb lett az alapmodellnél, és így néz ki:
©

Az újdonság egész pontosan 5 méter és 5 centiméter hosszúságú, vagyis csak 12 centiméterrel rövidebb az 5,17 méteres nagytestvérnél, a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt A8-asnál. Az alap A6-oshoz képest 10 centiméterrel nőtt a tengelytáv, így az L kivitel tengelyei között már 3,02 méternyi távolság van. Összehasonlításképp, az A8 tengelytávolsága 2,99 méter, vagyis e tekintetben az A6 L már az alap A8 fölé nőtt.

©

Az egyelőre ismeretlen alapárú Audi A6 L kezdetekben egy 2 literes turbós benzinmotorral lesz kapható, mely kiviteltől függően 190-224 lóerős, a későbbiekben pedig plugin hibrid változatban is elérhetővé fog válni.

©

Az új Audi A6 L Kínában készül, és nem kevés üröm az örömben, hogy csak és kizárólag itt lesz kapható. Sovány vigasz, hogy a kínai vásárlók számára pedig a nálunk kapható normál A6 nem érhető el. A hatalmas népességű országban komoly népszerűségnek örvendenek az európai autók nyújtott tengelytávolságú változatai, elég csak az ilyen kivitelben készülő 5-ös BMW-re, E-osztályos Mercedesre, Jaguar XF-re, Mercedes GLC-re, vagy éppen Audi Q5-re gondolnunk.

©

A nyújtott tengelytávolságú Audira vágyó magyar vásárlóknak az A8-as L kivitele felé érdemes kacsintgatni. Ez a luxusautó 3,12 méteres tengelytávolsággal bír, a teljes hossza pedig 5,3 méter.

©

 

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Független alkotóműhelyt hoznak létre az SZFE tiltakozó polgárai

Független alkotóműhelyt hoznak létre az SZFE tiltakozó polgárai

Életveszélyessé vált egy pécsi templom a horvátországi földrengések miatt

Életveszélyessé vált egy pécsi templom a horvátországi földrengések miatt

Pataky Attilának és Mészáros Lőrincnek is jutott a Szerencsejáték millióiból

Pataky Attilának és Mészáros Lőrincnek is jutott a Szerencsejáték millióiból