Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Most indul a Los Angeles-i Autóshow, amelynek egyik látványossága lehet ez a futurista jármű.
Az Icona Nucleus az önvezetés 5. szintjén áll, amely azt jelenti, hogy már nincs kormánykereke és műszerfala. A mai, zöldirányzatnak megfelelően üzemanyagcellás, valamint az is jövőbe mutató, hogy úgy képzelik, ez a jármű nem egy ember magántulajdonában lesz majd, hanem inkább egyfajta megosztáson alapuló szállítóeszköz lesz.
A cég, amely mögötte áll, egy torinói székhelyű dizájneriroda, amely külsős megbízásokat vállal autógyártóknak, ám most saját tanulmányukat is kiállítják az amerikai autószalonon. Az Icona Los Angelesben is dolgoztat egyébként, a helyi irodájában húsz fő dolgozik, míg összesen 130-an vannak világszerte.
A legtöbben Kínában terveznek, arra a piacra készült egyébként ez a tanulmány egyterű is. A jellegzetes pod-forma, amely inkább egy lekerekített kavicsra emlékeztet, egyre népszerűbb a járműtervezők körében.
A Nucleus egyébiránt rengeteg érzékelővel rendelkezik az autonóm vezetéshez (lidar, radar), és kamerákkal felszerelt, amelyek a jármű egész felületén helyezkednek el. A hidrogén nyolc tartályban kap helyet, két cellán keresztül termeli az áramot, míg az elektromotorok a kerékagyakban vannak.
A Nucleus a hónapban elnyerte a német dizájndíjat két kategóriában: a személyautók közt és az általános formaterve miatt is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.