6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
El lehetne dobni végleg a pótkereket és a javítószetteket.
A levegő nélküli gumiabroncs nem új ötlet, és nem azért, mert régen tömör gumin gurultak az első automobil-szerű járművek is. A gumiabroncsgyártó cégeknél többször előkerült már a koncepció, azonban eddig a tömegtermelés elmaradt.
A 2005-ös Michelin Tweel is hasonló koncepció volt, amelyről 2014-ben úgy döntöttek, gyártani fogják, azonban nem autók számára, hanem a rakodógépek és a fűnyírók néhány típusára.
A francia vállalat most megint előjött egy újabb, nem pneumatikus rugózású abronccsal Uptis néven. Ez úgy van kialakítva, hogy ne csak az autó tömegét viselje el, hanem megfelelő tapadást és a nagy sebességnél is megfelelő rugalmasságot biztosítson.
Az Uptis gumiabroncs ugyanazt az alapötletet használja, mint a Tweel, ahol a központi rész egy alumíniumból készült tárcsából állt, és a futófelület és a tárcsa között gumiból és üvegszál erősítésű gyantából álló lamellák voltak.
Az Uptis teszteléséhez a Michelin a General Motorsszal szövetkezett, és a Chevrolet Bolt elektromos autót, már ilyen kerekekkel is vizsgálták. A GM szerint, ha terveik tarthatóak, 2024-re feltűnhet az Uptis néhány modelljükön.
A levegő nélküli gumiabroncs egyébként elhanyagolható súlycsökkentést tud felmutatni a hagyományos gumiabroncsokhoz képest, a különbség inkább az, hogy nem kellenek gumiabroncsnyomás-mérők, ezenkívül nincs szükség pótkerékre vagy javítócsomagra.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.