Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ismét egy tanulságos videó az utakról.
A Bp-i Autósok közössége posztolta az alábbi jelenetet, amelyet Dunaharasztinál, az egyik körforgalomban vettek videóra. Az esti felvételen azt látni, amit a körforgalomba majdnem behajtó autós előtt egyszer csak megjelenik három lovas, akiket épphogy csak észre lehet venni.
A KRESZ szerint az állatot hajtónak, illetőleg vezetőnek – ha a lakott területen kívüli úttesten vagy leállósávon tartózkodik – éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.
Sőt az állat, illetőleg állatcsoport bal oldalán előre fehér vagy sárga fényt, hátra piros vagy sárga fényt adó, a járművek vezetői által kellő távolságból észlelhető lámpát kell vinni. A lovas pedig jogilag "sofőrnek számít".
Érdemes talán megemlíteni azt is, hogy számtalan, kifejezetten lovasoknak gyártott láthatósági lovas felszerelést is lehet kapni. A fenti videón fényvisszaverő nyerget viselnek a lovak, de semmilyen lámpát, vagy villogót nem hordanak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.