Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megérkezett a középkategóriás divatterepjáró első plugin hibrid változata.
Egy töltéssel mintegy 62 kilométert lehet megtenni a plugin hibrid RAV 4-essel, melynek 302 lóerős teljesítménye 5,9 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé. Összehasonlításképp, a 222 lóerős normál hibrid összkerekes változata 8,1 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
A 2,5 literes lökettérfogatú, Atkinson-ciklusú benzinmotorra épülő hajtáslánc egy új lítium-ion akkumulátorból nyeri az energiát, ami a padló alatt kapott helyet, és nem csökkenti a csomagtartó méretét. Az egyelőre ismeretlen árú RAV 4-es csúcsmodell forgalmazása 2020 nyarán kezdődik meg.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.