Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Két nappal a bemutatása után már csaknem 150 ezer rendelés érkezett a Tesla újdonságára, a Cybertruckra.
Elon Musk szombati Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy eddig 146 ezer megrendelés érkezett a platós autóra, a vásárlók 42 százaléka a dupla, 41 százaléka a tripla, 17 százaléka pedig az egymotorosból kért.
146k Cybertruck orders so far, with 42% choosing dual, 41% tri & 17% single motor
— Elon Musk (@elonmusk) November 23, 2019
A Los Angeles-i autó kiállításon bemutatott új Tesla pickup ára 39 ezer 900 és 69 ezer 900 dollár között alakul.
Nagyot égett Elon Musk, szanaszét tört a törhetetlennek mondott üvege
A Cybertruckhoz kitalált különleges szélvédőnek elvileg egy mosdókagylót is ki kellene bírnia. De egy fémgolyó is tönkretette.
A cég adatai szerint a triplamotorral ellátott Cybertruck több mint 6 ezer kilogramm teherrel, 800 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel.
Cybertruck hárommotoros változatának a gyártása 2022-ben, a másik két modellé 2021-ben kezdődik.
Az új jármű az internet népének fantáziáját is megmozgatta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.