Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Két autó karambolozott Nagyszentjánosnál.
Meghalt egy nő, négyen pedig megsérültek az 1-es főúton, Nagyszentjánosnál, ahol két autó frontálisan összeütközött szombaton - közölte a rendőrség.
Azt írták, hogy az egyik autóban egy nő és egy gyermek tartózkodott, őket a tűzoltóknak kellett kimenteniük az autóból. A nő a helyszínen meghalt, gyermekét és további három sérültet pedig a mentők kórházba szállítottak.
A főút Győr felől érkező forgalmát Nagyszentjánosnál, a Tata felől érkezőket Ácsnál a rendőrök az M1-es autópályára terelik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.