Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A teljesen új Jeep Compass hivatalos leleplezésére várhatóan néhány héten belül kerül majd sor.
A Jeep 2016-ban mutatta be a Compass szabadidő-autó aktuális második generációját, melynek utódja várhatóan még most tavasszal bemutatkozik.
A hivatalos leleplezésre tehát már nem kell sokat várnunk, ráadásul az elődjénél szögletesebb dizájnú újdonság első gyári felvételei egy kiszivárgásnak köszönhetően már most megtekinthetők.
Íme az új Compass tisztán elektromos verziója:
A most először lokálisan zéró emissziós Compass teljesítménye várhatóan 325 lóerő körül fog alakulni, az akkumulátor pedig 73-97 kWh kapacitásúnak ígérkezik.
A Stellantis konszern új divatterepjárója nemcsak tisztán elektromos, hanem többek között lágyhibrid, illetve plug-in hibrid változatban is elérhető lesz, és így fest a belseje:
A Peugeot 3008-hoz és 5008-hoz, az Opel Grandlandhez és a Citroën C5 Aircrosshoz hasonlóan az STLA Medium platformra épülő, opcionálisan összkerékhajtású új Jeep Compass sorozatgyártása várhatóan az év végén kezdődik meg Olaszországban.
A 130-240 lóerős kifutó Compass magyarországi ára jelenleg 14,4-20,6 millió forint.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.