Csak segíteni akart a tulajnak, hogy nyitva a kocsija – mondta egy visszaeső autófeltörő Budapesten
Volt nála két jelblokkoló, ami eléggé hiteltelenítette a sztorit.
Volt nála két jelblokkoló, ami eléggé hiteltelenítette a sztorit.
HVG
Dögösebb modellek is lehetnek a villanyautós kínálatban.
HVG
Beszaladt a pékségbe, majd figyelmetlenül elindult.
HVG
Több mint 16 ezer autót adtak el sérülésmentesként Európában.
MTI
Az 59-es és a 60-as kilométer között történt a baleset.
HVG
Kialakítanak egy plusz sávot.
HVG
Őrült dolgokat követel meg ez az egészen extrém technika.
HVG
A cégnek ugyan csapnivaló volt a tavalyi éve, de a távozó vezér így sem járt rosszul.
HVG
Egy Tesla tulajdonosa pert indított a gyártó ellen.
HVG
A Hárosi Duna-hídon három autó ment össze, az M1-esen egy kamion és egy személyautó ütközött.
HVG
Hogy lesznek így Tesla robotaxik?
HVG
A technika kész van, az üzleti modellt kell kitalálni mögé, hogy ne legyen bukás.
HVG
Az ötlet azért merült fel, mert a karbonszálak részecskéi a levegőbe jutva károsak az emberi szervezetre.
HVG
A sofőrcsere megvolt, de nem sikerült olyat találni, aki józan.
HVG
A nagyobb teljesítményű rollerek alig harmadán van biztosítás.
HVG
A kínálat gyorsan bővül belőlük, az érdeklődés is egyre nagyobb irántuk, lassan beérik a hazai villanyautós piac.
HVG
Az egyik legnehezebb feladat hanggal is karaktert adni egy villanyautónak.
HVG
Néhány nap múlva bemutatkozik élőben is Sanghajban.
HVG
Két olvasói dashcamfelvétel tanúskodik ismét arról, milyen jelenetek láthatók szinte mindennap az utakon.
HVG