Rászólt a BKK a sofőrökre, hogy ne legyenek bunkók az utasokkal
Indulatosabbak voltak mostanában, de nemcsak az utasokkal, hanem a többi közlekedővel is.
Indulatosabbak voltak mostanában, de nemcsak az utasokkal, hanem a többi közlekedővel is.
Csak a tartalékkerettel együtt kerül 91 milliárdba a 3-as metró középső állomásainak felújítása, az alapár majdnem 5 milliárd forinttal kevesebb.
Ha van téma, amire ugrásra készek a digitális népművészek, az biztos, hogy a hó és a tömegközlekedés.
Évről évre kevesebb pénzt kap a BKV a hirdetési felületei után.
A főpolgármester-helyettes szerint a közlekedési vállalat helyzetének rendezéséhez elkerülhetetlen az egyeztetés a kormánnyal.
Összefogtak a szakszervezetek, együtt küzdenek majd a bértárgyalásokon.
A BKV-bérletesek lehetnek a novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány nyertesei, de azok is kaphatnak kedvezményt, akik nem napi ingázásra használják a kocsijukat.
Gyökeres átalakulást hoz a kültéri reklámok bizniszében az ellenzék győzelme Budapesten és a Fidesztől elhódított városokban, mert mostantól a települések új irányítói határozhatják meg, hogy kinek hol adnak engedélyt a „településkép védelmében”.
Hamis bérleteket gyártott és árusított két férfi Budapesten. A hamisítókat felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélték.
Karácsony Gergely frissen megválasztott főpolgármester komoly fejlesztéseket tervez a budapesti közösségi közlekedésben, de a kormány segítsége nélkül a jelenlegi színvonalat sem fogja tudni fenntartani. A kormánynak lehetősége van bedönteni a tömegközlekedést, a főpolgármester a közgyűlési többséggel pedig sztrájkba engedheti a szakszervezeteket. A legvalószínűbb, hogy csatározásokkal tarkított, kényszerű együttműködés lesz a következő években.
A BKV szerint romlik a közlekedéséi morál, ennek tudható be, hogy rekordot döntött a BKV-járművek idegen hibás baleseteinek száma.
Wellhello is lesz. Tömegközlekedés viszont nem nagyon.
Centiken múlt, hogy a zebrán óvatosan átkelő gyereket elüsse a busz.
Már most el akarja kezdeni a 2020-as béremelés megtárgyalását az Egységes Közlekedési Szakszervezet, 15 százalékról indulhat az alkudozás.
A Világgazdaság szerint a BKV több céggel is egyeztet a kivitelezésről.
Hosszú idő után új buszt vesz a BKV, de darabját mintegy 12 millió forinttal drágábban a Dél-Alföldre vett ugyanilyen típusú buszoknál. A BKV szerint más a buszok specifikációja.
Jövő márciusra állhatnak forgalomba az új buszok.
A kipufogókból a szokottnál is többször tör elő sűrű, sötét füst.
Túl meleg van, túlságosan igénybe vannak véve a járművek. A BKV szerint új buszok vásárlása jelentené a jó megoldást.