A Boeing felfüggesztette a 777-8-as repülőgépe fejlesztését
A 777X program eleve csúszik a 737 MAX-ok újratervezése miatt.
A 777X program eleve csúszik a 737 MAX-ok újratervezése miatt.
Kilencszáz pilótát és légiutas-kísérőt bocsát el az ír Ryanair, mert a súlyos szoftverhibák miatt nem érkeznek meg a megrendelt Boeing–737 Max gépek.
Mi lesz a Boeing 600 milliárd dolláros rendelésállományával, ha leállítják a 737 MAX gyártását?
Több időt vesz igénybe a Boeing 737 MAX modelljének javítása, így a gép őszre tervezett visszatérése több mint valószínű, hogy csúszik.
Az Air Canada gépén éppen ételt osztottak, amikor a légörvény megdobta a társaság járatát. Harminc métert zuhantak.
Európa kerülhet az amerikai elnök kereskedelmi háborújának központjába, és ez mindkét oldalnak fájhat.
A cég ellen tucatnyi per zajlik, 100 milló dolláros kompenzációt fizetne a cég.
Egyelőre csak annyi szivárgott ki, hogy szoftverhibáról van szó.
A világon nagyjából 500 Boeing 737 MAX várakozik a földön, hogy kijavítsák bennük a végzetes hibát. Ebből nagyjából 100 került a cég seattle-i gyárához.
Bahreinben nemrég még csak tervezgették, hogy víz alatti kalandparkot létesítenek búvároknak, mostanra viszont már a legfőbb látványosság, a Boeing 747-es is látható a helyszínen.
Az Airbus vagy nagy amerikai versenytársa szerzett több üzletet a Le Bourget repülőtéren?
Nem volt következetes a Boeing kapcsolattársa a légügyi szabályozással, a vásárlókkal és az utasokkal - mondta a cég elnök-vezérigazgatója.
Különleges kalandparkot létesítenek Bahreinben, amelynek fő attrakciója egy elsüllyesztett Boeing 747-es lesz. A repülőt már a helyére úsztatták.
Leghamarabb csak 2019 végén kaphat ismét zöld utat a hatóságoktól a 737 MAX, hogy repüljön – erről maga a Boeing vezérigazgatója beszélt.
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal egy új vizsgálata arra világított rá, hogy több száz 737-es Boeing-gépet is hibás alkatrésszel szerelhettek fel. Egy esetleges katasztrófa veszélye ugyan egyik modellnél sem áll fenn, de így is komoly gondról van szó.
Lehet, hogy nagyon környezettudatos és szinte teljesen hangtalan, de a jelek szerint igen erős a legújabb Mini.
Kiderült, nem véletlenül nem sikerült a pilótáknak visszanyerniük a márciusban lezuhant Boeing 737 MAX típusú repülőgép felett az irányítást.
Újabb információ látott napvilágot arról, miért zuhanhatott le márciusban az etióp légitársaság egyik Boeing 737 MAX 8-as gépe.
Befejezte a vitatott 737 MAX típusú repülőgépek szoftverjének frissítését a Boeing.
Az összeget az alapján is számolják, hány percig tudtak arról az utasok, hogy meg fognak halni.