szerző:
hvg.hu/MTI

Nem volt következetes a Boeing kapcsolattársa a légügyi szabályozással, a vásárlókkal és az utasokkal - mondta a cég elnök-vezérigazgatója.

A Boeing vezetője elismerte, hogy cége hibát követett el a 737 MAX típusú gépekkel kapcsolatban, és időbe telik a bizalom visszaszerzése két személyszállító gépük lezuhanása után.

Denis Muilenburg, a vállalat elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, a cég kapcsolattartása a légügyi szabályozással, a repülőket megvásárlókkal és az utazókkal „nem volt következetes, és ez elfogadhatatlan”. Az amerikai légügyi hatóság azért hibáztatja a vállalatot, mert több mint egy évig elhallgatta előtte, hogy a típus gépeiben a pilótafülke riasztóberendezése nem működik, mégpedig szoftverhiba miatt.

A 737 MAX gépeket átmenetileg kivonták a forgalomból azután, hogy március 10-én a felszállás után szinte azonnal lezuhant az etióp légitársaság Boeing-gépe, és öt hónappal korábban balesetet szenvedett az indonéziai Lion Air szintén Boeing 737 MAX gépe. A két katasztrófában 346 ember vesztette életét.  A Boeing vezetése már másfél éve tudott a 737 MAX repülőgépek típushibáiról, de hallgatott róluk - írta korábban a The Wall Street Journal. A lap értesülései szerint a gyár vezetői már az első modellek gyártása után észlelték a problémákat, de nem jelezték a szövetségi légügyi hatóságnak (FAA). Az indonéziai Lion Air légitársaság gépének tavaly októberi katasztrófája után is csak néhány légitársasággal és néhány pilótával osztották meg az információkat, de akkor is csak részlegesen - állította a lap.

Muilenburg abban bízik, hogy a szoftver májusban befejezett frissítése után még ebben az évben visszakerülhet a típus a forgalomba.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Eladó Elvis egyik hófehér limuzinja és egy Harley-Davidsonja

Eladó Elvis egyik hófehér limuzinja és egy Harley-Davidsonja

Malmőben mutatkozhat be a legjobb magyar street food hely

Malmőben mutatkozhat be a legjobb magyar street food hely

Hazánkban az egyik legkülönlegesebb régi Ferrari – körbefotóztuk

Hazánkban az egyik legkülönlegesebb régi Ferrari – körbefotóztuk

Ab: Szabad mutatni a börtönőr arcát

Ab: Szabad mutatni a börtönőr arcát

Megdöbbentek a kutatók: a szemük előtt ragadta el a cápát egy óriási hal – videó

Megdöbbentek a kutatók: a szemük előtt ragadta el a cápát egy óriási hal – videó

Theresa May úgy táncol, mintha nem lenne holnap

Theresa May úgy táncol, mintha nem lenne holnap