szerző:
MTI / hvg.hu

Az Air Canada gépén éppen ételt osztottak, amikor a légörvény megdobta a társaság járatát. Harminc métert zuhantak.

Heves légörvény miatt harmincöten megsérültek egy utasszállító repülőgépen, amely a kanadai Vancouverből tartott az ausztráliai Sydneybe csütörtökön. A sérülteket elsősegélyben részesítették, illetve nagy részüket kórházba szállították. Az Air Canada légitársaság Boeing-777-200-as típusú gépe, fedélzetén 269 utassal mintegy 11 ezer méteres magasságban repült. Már elhagyta Hawaiit, kétórányira volt onnan, amikor hirtelen légörvénybe került.

Harminc métert zuhant, miközben az utasok a keletkezett súlytalanság miatt üléseikből a magasba emelkedtek.

A fedélzeten éppen ételt osztottak, így az utasok többsége nem kötötte be a biztonsági övét. Egy nő olyan hirtelen és olyan erősen csapódott a mennyezetnek, hogy betört az oxigénmaszkokat rejtő műanyagburkolat. Mindenkit váratlanul ért a zuhanás, előzetes figyelmeztetés sem volt. Az alábbi videón már a turbulencia utáni percek láthatók:

A pilóta a kényszerleszállás mellett döntött és visszafordult Honolulu felé, sikeres kényszerleszállást hajtott végre. Az amerikai egészségügyi szervek tájékoztatása szerint harminc embert kellett kórházba szállítani,

köztük kilenc súlyos sérültet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ami miatt rettegtek a holdra szállástól: embernyelő homok, űrbéli kórságok, fullasztó holdpor

Ami miatt rettegtek a holdra szállástól: embernyelő homok, űrbéli kórságok, fullasztó holdpor

Az egyiptomi elnök három hónappal meghosszabbította a rendkívüli állapotot

Az egyiptomi elnök három hónappal meghosszabbította a rendkívüli állapotot

Egy új kisautó árából miénk lehet ez a ráckevei patinás Rolls-Royce

Egy új kisautó árából miénk lehet ez a ráckevei patinás Rolls-Royce

9000 éves települést találtak Jeruzsálem mellett, újraírhatja a történelmet a környéken

9000 éves települést találtak Jeruzsálem mellett, újraírhatja a történelmet a környéken

Budapest-Belgrád Afrikában: a kenyai kínai vasút is a semmibe vezet

Budapest-Belgrád Afrikában: a kenyai kínai vasút is a semmibe vezet

Két turista kávét főzött Velencében, nem kellett volna

Két turista kávét főzött Velencében, nem kellett volna