Mint egy idegen bolygó, úgy néz ki a Föld a NASA űrhajósának legújabb képén – fotó
Don Pettit ezúttal a Földet a háttérben meghúzódó Tejútrendszerrel együtt fotózta le.
Don Pettit ezúttal a Földet a háttérben meghúzódó Tejútrendszerrel együtt fotózta le.
Lehet, hogy még sincs hátra öt éve az ISS-nek, miután Elon Musk az űrállomás mihamarabbi deorbitálását szorgalmazza. Konkrétan két éven belül megsemmisítené.
Az elmúlt napokban többször is átszámolta a NASA az YR4 aszteroida becsapódási esélyét, ami 3,1 százalék is volt. Most azonban sokat javult a helyzet.
Kétévesre tervezett küldetése során mintegy 450 millió galaxist és a Tejútrendszer 100 millió csillagát fogja megfigyelni a SPHEREx űrtávcső.
Megkönnyítheti az egyes egységek közötti kommunikációt az a Holdra tervezett 4G-berendezés, amit a Nokia és a NASA közösen fejlesztett, és napokon belül útnak indulhat.
Látványos égi jelenségek nemcsak a Földön vannak; a NASA Curiosity marsjárója épp most csípett el egyet a vörös bolygón is, méghozzá napnyugta után.
Ugyan a 2024-es, első tesztrepülés meghiúsult, de az amerikai űrhivatal már javában teszteli az X-59-et, és erről most egy videót is kiadtak.
Rövid időn belül másodjára változott a valószínűsége annak, hogy néhány éven belül aszteroida ütközik a Földnek. Ráadásul mindkét alkalommal a rossz irányba – aggodalomra azonban semmi ok.
A NASA Curiosity nevű Mars-járója a Gale-kráterből figyelve vette fel a marsi égbolton megjelenő felhőket, amelyekhez hasonló a Földön is kialakul.
Miközben Suni Williams és Butch Wilmore a Nemzetközi Űrállomáson kívül dolgoztak, az Oxfordi Egyetem tudósa, Charline Giroud a Földről örökítette meg őket.
A korábbi számításokkal ellentétben valamivel nagyobb az esély arra, hogy a 2024 YR4 nevű aszteroida a Földnek ütközik. Pánikolni azonban felesleges.
Űrhajót is cserél a NASA annak érdekében, hogy valamivel hamarabb hazatérhessenek azok az asztronauták, akik még a Boeing űrkapszulájával érkeztek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
A NASA mérnökei több részletet is megosztottak arról a robotról, ami a jövőben szolgálhatja a küldetéseket a Hold felszínén.
Egy romos épület alapjának látszódik az a képződmény, amiről a NASA űrszondája készített fényképet, miközben a Mars felszínét pásztázta.
Suni Williamsnél több időt még egyetlen női űrhajós sem töltött űrsétával. Ezúttal a Nemzetközi Űrállomáson végzett el társával karbantartási munkát.
A NASA elemzése alapján nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy elkerüli a Földet a 2024 YR4 nevű aszteroida. Igaz, a becsapódás valószínűsége meglehetősen kicsi.
A Hubble űrteleszkóp nemrég a Nagy Magellán-felhő egy részét, a Tarantula-ködöt örökítette meg.
Miközben a holdra szállással is egyre inkább küszködik a NASA, Donald Trump – és a hozzá közel álló Elon Musk – egyre inkább a Mars felé kacsintgat. Bemondani azonban könnyebb, mint megcsinálni, rengeteg megoldandó kérdés van technológiai és pénzügyi téren is.
Kiürítették a NASA Jet Propulsion Laboratoryt az egyre közeledő erdőtüzek miatt. A szakemberek szerint nem történt komolyabb adatvesztés, mialatt átmeneti központba helyeztek át fontos műveleteket.
Két űrséta is tervben van januárban a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), hogy megjavítsanak néhány tudományos berendezést a létesítményen kívül – közölte a NASA.