szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A NASA az amerikai fejlesztésű XB-1 februári tesztjén készített fotót arról a pillanatról, amikor a repülőgép átlépte a hangsebességet.

Január végén komoly sikert könyvelhetett el a Boom Supersonic. A Concorde utódját fejlesztő vállalat repülőgépe, az XB-1 története során először lépte át a hangsebességet – egész pontosan a hangsebesség 1,1-szereséig gyorsult a Mojave-sivatag felett.

Ez önmagában még nem lenne nagy mutatvány – rengeteg repülőgép van a világon, melyek képesek ilyen sebességgel repülni –, csakhogy a polgári felhasználásra szánt szuperszonikus repülőgépet azzal a céllal készítik a mérnökök, hogy rendkívül halk lesz, és a hangsebesség átlépésekor tapasztalható hangrobbanás sem lesz erősebb annál, mintha valaki becsapná egy kocsi ajtaját.

Hogy megbizonyosodjanak erről a képességéről, az XB-1 repülési útvonala mentén mikrofonokat telepítettek a talajra a szakemberek, hogy rögzítsék az esetleges hangrobbanást – ami végül elmaradt, pont úgy, ahogy arra számítani lehetett.

Blake Scholl, a Boom Supersonic alapítója és vezérigazgatója szerint a repülőgép háromszor lépte át a hangsebességet, de egyszer sem történt semmilyen hangrobbanás.

A gép nem sokkal később, február 10-én egy újabb tesztet hajtott végre. Ennek kapcsán most a NASA állt elő egy felvétellel, ám ezt nem hallgatni, hanem nézni kell. A szakembereknek sikerült elkapniuk azt a pillanatot, amikor az XB-1 átlépi a hangsebességet.

NASA

A kép a Schlieren fotográfia nevű eljárással készült. Hasonlóan ahhoz, ahogy nyáron a forró felület megváltoztatja a közeli levegő sűrűségét, és a háttérben lévő tárgyak homályosnak tűnnek, ez a technika a hajlított fényt használja, hogy képet hozzon létre a lökéshullámokról.

A hangrobbanás akkor jön létre, amikor egy gyorsan mozgó objektum félretolja a levegő molekuláit, ezzel pedig lökéshullámot kelt. Ezek minden irányba, kifelé és hátrafelé mozognak, és a talaj felé törnek. Ez nyomásváltozást hoz létre, ami alapvetően kicsi, de olyan gyorsan történik, hogy azt hangrobbanásként halljuk.

Ez úgy kerülhető el, ha megfelelő magasságban utazik egy repülőgép, ilyenkor a hanghullámok megtörhetnek, mielőtt elérnék a földet.

A cég a jövőben az óceán felett 1,7-szeres hangsebességig gyorsítaná az XB-1-et.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!