Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ugyan az első éles bevetése kudarcba fulladt, egy javított Boeing Starliner még bizonyíthat a jövőben a NASA szerint.
Lehet, hogy még nem ért végleg véget a hánytatott sorsú Boeing Starliner űrhajú története – a NASA ugyanis adhat még egy esélyt az űrkapszulának.
Mint ismert, a Starliner fejlesztése sem volt mentes a problémáktól, már az első tesztrepülésénél gondok adódtak, és 2024 júniusában az első éles bevetés is hemzsegett a hibáktól: a fúvókákkal és más rendszerekkel is problémák támadtak.
Az egyhetesre tervezett út így fokozatosan hosszabbodott, míg a két űrhajós – Suni Williams és Butch Wilmore – az ISS vendégszeretetét élvezték, és természetesen egy pillanatig sem voltak veszélyben. Végül augusztusban az a döntés született, hogy biztonsági megfontolásból a Starliner önállóan, az űrhajósok nélkül indul vissza Földre. Az űrhajó sikerrel hajtotta végre a műveletet, míg az űrhajósok az ISS normál személyzetváltásával, a rivális SpaceX Dragon űrkapszulájával tértek vissza március közepén.
Mint a Gizmodo írja, egy sajtótájékoztatón a NASA illetésekei közölték: vizsgálják a Starliner újabb repülésének lehetőségeit, mielőtt engedélyt adnának arra, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) normál személyzetcseréinél is használható lehessen. Egy következő tesztrepülés során ellenőriznének minden változtatást az űrhajón.
Arra lesznek kíváncsiak, hogy az Starliner fúvókái megfelelően működnek-e a módosítások hatására. A Boeing még idén nyáron elkezdi vizsgálni földi tesztek során a meghajtórendszert. Ezután jön az út az ISS-re, amit földi körülmények között lehetetlen teljes értékűen szimulálni.
A NASA még 2014-ben kötött szerződést a kereskedelmi legénységi űrprogramja keretein belül a Boeinggel és a SpaceX-szel, hogy fejlesszenek embereket és rakományt is szállítani képes űrhajókat, kimondottan az ISS-re. A SpaceX már évekkel ezelőtt elkészült a Dragon űrhajóval, ami azóta az űrállomás igáslova lett. A Boeing még nem teljesített a szerződés rá eső részét.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.