Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában
Egyelőre nem tudni, hogy balesetről vagy támadásról van szó.
Egyelőre nem tudni, hogy balesetről vagy támadásról van szó.
Az exit poll szerint a szociáldemokraták a voksok 33-34 százalékát szerezték meg, míg a legutóbbi, 2020-as tartományi voksoláson még 39 százalékot értek el. A CDU sokat erősödött, ahogy az AfD is.
Donald Trumpnak gratulálnak többfelől, hogy összehozta a francia–német együttműködést, az Economist viszont a sikeres európai fegyverkezés gyenge esélyeit latolgatja. Akárhogy is, most Friedrich Merz leendő német kancelláron a világ szeme, vajon tud-e élni a lehetőséggel. Nemzetközi lapszemle.
Elérhetnek-e a hatalomig pár éven belül a veszekedős nácik? Hogyan pozicionálja újra Németországot Friedrich Merz? És hogyan fog ez hatni Magyarországra? Gergely Mártonnal és Bábel Vilmossal Kacskovics Mihály Béla beszélgetett.
A hatóságok szerint az interneten megjelent felhívás inkább megfélemlítés, mint komoly fenyegetés, de fokozott készültséget rendeltek el miatta.
Épp egy profi ökölvívó megölése ügyében zajlott tárgyalás.
Legkésőbb húsvétra meg akarja alakítani az új német koalíciós kormányt a kereszténydemokrata Friedrich Merz. Valódi politikai tapasztalat nélkül rugaszkodik neki a nagy feladatnak, azaz hogy a gazdaság felgyorsítása, a belbiztonság helyreállítása és a demokrácia megőrzése mellett másodszor is végrehajtsa a német újraegyesítést.
Franciaország atomtölteteket szállító vadászgépeket állomásoztatna Németország területén, ha az USA valóban kivonja onnan a csapatait.
A konzervatív CDU nyerte a német választást, Friedrich Merz pártelnök húsvétig akar kormányt alakítani a szociáldemokratákkal közösen. Az ellenzékében két putyinista párt is lesz, és hajszálon múlott, hogy ne legyen három. Közben Merz az Amerikától való függetlenedésről beszél.
A meghívás ténye azért is érdekes, mert a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki az izraeli kormányfő ellen, ami elvben kötelezné a végrehajtásra a német hatóságokat.
Hatalmas a vasárnapi német parlamenti választás tétje: a leendő koalíciós kormány pártjainak úgy kell megoldást találniuk a migráció, a gazdaság gondjaira, hogy megakadályozzák a szélsőségek előretörését.
Egy nappal a német parlamenti választások előtt pár száz neonáci és sok ezer antifasiszta tüntetett Berlinben. Orbán nevét sokan ismerik, különösen, miután fogadta a német szélsőjobboldal jelöltjét Budapesten. Egy magyarral találkoztam, ő arról ordibált a vonaton, hogy takarodjanak haza a bevándorlók.
A Linke az egyetlen német parlamenti párt, amelyiknek érdemben változott a támogatottsága az elmúlt hónapokban. Pár hónapja sörrel kellett becsalogatni az embereket, most tömve volt a német szocialisták kampányzárója. Különösen a fiatalok körében népszerűek, amihez kellett egy jó beszéd és hogy tudják használni a TikTokot. A program az elmúlt napok után abszurd, de Németországban még van erre tér.
Biztonsági okok miatt a Zöld Pokolban mostantól már csak autósok vehetnek részt a nyílt napokon. A motorosok kapnak összesen négy napot egy évben, hogy használják a pályát.
Egy lichtenfelsi gazdálkodó szerint olyan volt a látvány, mint amikor egy filmben leszállnak a Földre az idegenek.
Nem csitul a két évvel ezelőtti antifaügy gyanúsítottjai körüli botrány, de hiába támadják sokan az időközben EP-képviselői mandátumot szerzett Ilaria Salist és társait, kicsi a valószínűsége, hogy a feltételezett elkövetők többsége ellen Magyarországon járjanak el, és itt rójanak rájuk ki büntetést. Ez másképp lehetne, ha Magyarországon nem lennének olyan rosszak a börtönkörülmények, mint amilyenek. Vélemény.
Sorra veti ki a kereskedelmi védővámokat az amerikai elnök, kedden az acél- és az alumínium importjának extrasarcát jelentette be, de ehhez csapva belengette, hogy hasonló pluszterhekre számíthatnak az USA gyógyszer- és autóipari partnerei is. Utóbbiak között az egyik legjelentősebb Németország, és Donald Trump egy friss nyilatkozatában külön ki is pécézte a legnagyobb német autógyártókat, kétséget sem hagyva a következő célpontjai felől.
Kicsit sem fogta vissza magát egymás dicséretekor Orbán Viktor és az AfD kancellárjelöltje – igaz, akkor sem, amikor például az Európai Uniót vagy mást kellett szapulni. Íme a német választás elé időzített találkozó legerősebb mondatai.