Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A BDI iparszövetség elnöke szerint “európai összehasonlításban a német ipar vesztésre áll”.
A német ipar újabb nehéz évre számít, a termelés 2025-ben várhatóan 0,5 százalékkal zsugorodik, közölte a BDI iparszövetség hétfőn a hannoveri vásáron.
Az ipari termelés 2019 óta csaknem 11 százalékkal csökkent. “Európai összehasonlításban a német ipar vesztésre áll” – mondta Peter Leibinger, a BDI (Bundesverband der Deutschen Industrie) elnöke. Az EU-ban ugyanis ugyanebben az időszakban 1 százalékkal nőtt az ipari termelés.
“Az iparban olyan rossz a hangulat, amilyet még soha nem tapasztaltam, a következő kormánynak merész reformprogramot kell bemutatnia.”
– mondta Leibinger.
A BDI elnöke szerint az adósságból finanszírozott beruházásoknak segíteniük kell Németország mint telephely strukturális gyengeségeinek orvoslásában. “A döntő tényezőnek egy bizalmat keltő, világos koncepciónak kell lennie a milliárd eurós csomag hatékony felhasználására” – hangsúlyozta.
A CDU/CSU és az SPD még az esetleges koalíciós megállapodásról való megegyezés előtt a Zöldek segítségével módosította az alaptörvényt, hogy többet tudjon beruházni a védelembe és a gyengélkedő infrastruktúrába. Így aztán sok százmilliárd eurós haderőfejlesztés jöhet. Ha pedig az Európai Unió megegyezik a közös védelmi beszerzésekről, akkor még inkább pole pozícióba kerülhet a német ipar, az európai integráció pedig oda juthat el, ahová Amerika 1790-ben. De a német ipar felpörgetése Magyarországnak is fontos, mert a mi termelésünk jelentős részben a német igények kielégítésére van berendezve.
A BDI szerint nagymértékben le kellene építeni a vállalkozások bürokratikus terheit, valamint az adóterheket is csökkenteni kellene legfeljebb 25 százalékra a beruházások ösztönzése érdekében. Az energiaellátást pedig kiszámíthatóvá és megfizethetővé kell tenni.
(via MTI)
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.