Elhunyt Leonov, az első űrsétáló
Majdnem meghalt már 1965-ben az űrben, de végül csak most, a Földön.
Majdnem meghalt már 1965-ben az űrben, de végül csak most, a Földön.
Harminc évvel ezelőtt, 1989 nyarán már az összeomlás szélén táncolt a 15 tagköztársaságból álló Szovjetunió, s ekkor történelmet csináltak a függetlenséget akaró három balti köztársaság, Észtország, Lettország és Litvánia polgárai: augusztus 23-án közel kétmillió ember alkotott élő láncot, s ez volt a történelem addigi leghosszabb sorfala. Most Hongkongban készülnek megismételni a balti példát, az ottani tüntetők szabadságjogaikat akarják megvédelmezni.
Napról napra újabb és egyre aggasztóbb részletek derülnek ki a múlt heti oroszországi fegyverbalesetről, most már arról szólnak hírek, hogy nukleáris baleset történt, melynek következtében legalább heten meghaltak, több mint húszan, köztük a sérülteket ápolók, kórházi ellátásra szorultak. Az utóbbi hónapokban több olyan eset is történt Oroszországban, amely azt bizonyítja, a Kreml továbbra sem hajlandó időben, pontosan és őszintén beszámolni a különféle tragédiákról. Még a polgáriakról sem.
Több videó is felkerült az internetre arról az expedícióról, amit az oroszok és a norvégok közösen végeztek a Komszomolec roncsainál.
System error. Rendszerhiba. Ez a számítástechnikai kifejezés jutott először eszembe, amikor megnéztem az HBO csernobili balesetről szóló minisorozatát. A film fő üzenetei véleményem szerint valójában nem is elsősorban a csernobili balesetről és nem is az atomenergiáról, hanem arról a hibás társadalmi/irányítási rendszerről szólnak, ami elvezetett ehhez a szörnyű balesethez.
Egész nemzedékek nem sajátították el az orosz nyelvet nyolc év alatt sem. Mi értelme volt így a kötelező orosztanulásnak?
Ismeretlen tettesek megrongálták a Tallinnban lévő Rahumae temető zsidó parcellájában található sírköveket, a közeli buszmegállóra pedig méretes horogkereszteket festettek.
Thomas Hammond, a Virginia Egyetem orosz és szovjet történelemmel foglalkozó oktatója többször is meglátogatta a Szovjetuniót az államszövetség 1991-es szétesése előtt.
Avagy másképp mondva: Grand Theft Auto VI: San Pajeczno.
Ha a 301-es parcellába évtizedeken át kijáró, első fokon halálra ítélt Mécs Imrén múlott volna, nem öt, hanem sokkal több '56-os hőst temettek volna 1989. június 16-án, és a vállukon vitték volna a koporsókat a Parlamenttől a Hősök teréig.
Kádár János nem kérte a csapatok kivonását, pedig már korábban is hamar elege lett az országnak az ideiglenesen állomásozó csapatokból.
Miután a szovjetek megelőzték az amerikaiakat néhány hónappal, és már felküldték a világűrbe az első műholdjukat, az Egyesült Államokban egy igen eszelős tervet dolgoztak ki, hogy mégis övék legyen a győzelem.
Blaha Lujzától Móricz Zsigmondig, monarchistáktól horthystákig terjed azoknak a köre, akik száz évvel ezelőtt, esetenként teljesen különböző okok miatt támogatták a Tanácsköztársaságot. Bár Magyarország 1919-ben is nagyon megosztott volt, egy rövid ideig nagyon népszerű volt a proletár forradalom, amelyet pontosan száz éve "kiáltottak ki".
Digitálisan elérhetővé tették azt a 264 darabból álló irathagyatékot, amelynek nagy része a száműzetése idején Rákosi Mátyás által írt, illetve a neki és a feleségének címzett leveleket tartalmazza. Ezek olyan titkokat rejthetnek, amelyekről eddig a történészek sem tudtak. Kirajzolódik belőlük egy 20. századi diktátor gondolkodásmódja, Rákosi intellektusa, jó nyelvérzéke és a kényszerített emigrációjának kapcsolati hálója.
A szovjet technika a hirdető szerint gyári állapotnak örvend, így aztán alaposan meg is kérik az árát.
Andrej Bitov író, az orosz PEN Club egyik alapítója és volt elnöke hétfőn hunyt el Moszkvában, 82 évesen.
November 4-e van, az '56-os forradalmárok elleni szovjet támadás évfordulója. Ebből az alkalomból ezúttal azokról emlékezünk meg, akiknek az volt a bűnük, hogy orvosként, ápolóként, betegszállítóként segítettek ott, ahol szükség volt rájuk.
Három holdkőzetet kínálnak eladásra a New York-i Sotheby's aukciósházban: a várhatóan akár egymillió dollárt (286 millió forintot) is megérő kőzetdarabok az egyedüli olyan dokumentált példányok, amelyek legálisan kerülhetnek magántulajdonba.
Gulyás elmondott egy régi viccet, majd hirtelen rátért arra, hogy Nyugat-Európában semmibe veszik a választói akaratot.
Manfred Weber néppárti frakcióvezető is odaszúrt egyet Jeremy Huntnak, a külügyminiszter így kénytelen volt visszakozni, de azért nem hagyta teljesen annyiban a dolgot.