140 ezren haltak meg tavaly kanyaróban, főként kisgyerekek
2018-ban majdnem tízmillió megbetegedés volt.
2018-ban majdnem tízmillió megbetegedés volt.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint sikertörténet az, ahogy az oroszok elfordultak a töménytől. A kép azért nem ennyire rózsás.
A vashiányt és az emiatt kialakuló vérszegénységet az egyik legelterjedtebb népbetegségnek is mondhatjuk, ezért már világnapot is kapott: november 26-a vashiány napja.
A műélvezet vagy a művészi alkotó tevékenység olyan ádáz betegségekre adhat választ, mint a diabétesz - véli a szervezet ideiglenes regionális igazgatója.
Három ember meghalt kanyaróban Szamoán, és a szigetország kormánya elrendelte az összes óvoda bezárását csütörtökön.
A gyermekbénulást okozó poliovírus egy újabb típusát sikerült kiirtani a Föld színéről, ami fontos mérföldkövet jelent a veszélyes kórokozó elleni végső harcban – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A szemészeti ellátáshoz való korlátozott hozzáférés, a népességöregedés és a változó életmód a fő oka annak, hogy globálisan egyre nő a látásromlással élők száma – derült ki a témában született első tanulmányból, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) készített.
Nyilvános jelentéseket is kell tenniük, hogy hogyan haladnak a célkitűzéseikben.
A WHO szerint többen végeznek magukkal, mint ahányan a háborúkban meghalnak.
Ha a felhasználók védőoltásokról szóló információkra keresnek az oldalon, hiteles hírforrások oldalára irányítja őket.
Az oltásellenes kampányok miatt világszerte többen betegedtek meg kanyaróban a WHO új jelentése szerint.
Új jelentést adott ki az ivóvízben is előforduló mikroműanyagokkal kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szakemberek úgy vélik, hogy egyelőre más miatt érdemes aggódni.
Az idei első félévben globálisan több megbetegedést regisztráltak, mint bármikor az elmúlt tizenhárom év hasonló időszakában.
Két új kísérleti szerrel a betegek 90 százaléka meggyógyult. A szakértők szerint az ebola hamarosan megelőzhető és kezelhető lesz.
Az elektronikus cigaretta kétségkívül káros az egészségre, és szabályozni kell használatát - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közzétett jelentésében, amely egyben nem tanácsolja az e-cigarettát azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról.
A WHO javaslattal is élt.
Négy nagyvárosban, köztük Budapesten közel nyolcezer bébiételt és -italt tesztelt az Egészségügyi Világszervezet, és a termékek legalább felében lévő kalória több mint 30 százaléka cukrokból származott, vagyis ezeket akkor sem kéne hat hónaposnál fiatalabb bébinek adni, ha az van ráírva a címkéjére, hogy lehet.
Ma már úgy gondolja az Egészségügyi Világszervezet, hogy a korábbi besorolás megbélyegző volt, és ma már többet tudunk a transzneműségről, amit az ember tapasztalt neme és a hozzárendelt neme közötti jelentős és tartós inkongruencia határoz meg.
Bekerült az Egészségügyi Világszervezet listájára a videojáték-függőség, amely mostantól hivatalosan is mentális rendellenességnek minősül a WHO szerint.
A világon évente mintegy 2,7 millió embert mar meg mérgeskígyó, a halálos áldozatok száma elérheti a 138 ezret is. Naponta 2700 kígyómarás történik, a halottak száma 220 és 380 között váltakozik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2030-ig felére csökkentené ezt a számot.