Uniós pénzt is költene az orvosbérek emelésére a kormány
Az EU-nak küldött dokumentumban azzal érveltek, hogy az alacsony dolgozói létszám „már nem tekinthető elégségesnek a biztonságos betegellátás biztosításához”.
Az EU-nak küldött dokumentumban azzal érveltek, hogy az alacsony dolgozói létszám „már nem tekinthető elégségesnek a biztonságos betegellátás biztosításához”.
A fővárosnak az elvonások miatt nincs pénze a bérfejlesztésre, a munkavállalók viszont 6 százalékos emelésért küzdenek.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az emberi erőforrások miniszterének, a belügyminiszternek és az országos kórház-főigazgatónak is elküldte a javaslatait.
A bérfejlesztés mellett 10 százalékos cafeteria emelést is kérnek.
A Magyar Posta nehéz gazdasági helyzetben van, amit a napilapok és a szóróanyagok terjesztésének leállítása is bizonyít. Nemhogy béremelésnek, még a bértárgyalásoknak sincs se hírük, se hamvuk. A magas munkanélküliség miatt a cégvezetés és a kormány erős alkupozícióban vannak.
Március 1-től egy munkatárs alapbére sem lesz bruttó 260 ezer forintnál kevesebb az áruházláncnál.
Hamarosan a fogorvosok is be tudnak csatlakozni a közösségekbe.
Az áruházláncnál 4–8 százalékkal emelkedtek a fizetések januártól.
A vállalkozóként dolgozó fogorvosok kimaradtak a béremelésből, így sokan csak alig 250 ezer forint körüli fizetést tudnak kigazdálkodni.
Noha a kormány 20 százalékos béremelésről beszélt, a gyakorlatban ez csak 16,5 százalékot jelent az ápolóknak - írja a Népszava. A bérolló ezzel még nagyobbra nyílik az orvosok és a szakápolók között.
Az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók bérét is megemeli a kormány.
Minden bér töretlenül szárnyal idén is a minisztérium szerint.
A számlájukon decemberben jelenik meg majd a magasabb összegű fizetés. A most 20 százalékos emelés az ápolók bérrendezési programjának harmadik lépése.
Nem tartanak attól, hogy orvosok tömegesen hagynák el a pályát.
10-10 százalékos béremelés jön.
Az orvosok a kirendelhetőség és a másod-, harmadállásokra vonatkozó új rendelkezések miatt utasítják el a szerződés aláírását.
A Magyar Posta bezárta az összes üdülőjét, többet pedig eladnak közülük. A járvány nem kímélte a céget, az első félévben 5 milliárd árbevétel-kiesésük volt, viszont a munkaerőhiány már nem sújtja őket.
A szakszervezet szerint a gyárban a járvány idején is termelnek, így semmi sem indokolja, hogy ne emelkedjenek a bérek.
Az Európai Bíróság lex-CEU-s döntése kapcsán vádolta meg a baloldalt a kormányfő idegenek támogatásával. Orbánt meglepte, hogy az ellenzék megszavazta az orvosi béremelésről szóló törvényt.
A részletszabályokon még dolgoznak, január 1-ig rendeznék a béreket.