Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szakszervezet szerint a gyárban a járvány idején is termelnek, így semmi sem indokolja, hogy ne emelkedjenek a bérek.
Közleményt adott ki a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Székely Tamás azzal kapcsolatban, hogy a mai napig nincs megállapodás a térség legnagyobb gyógyszergyárában, a csaknem 500 embert foglalkoztató, indiai tulajdonú tiszavasvári SunPharma cégnél. A szakszervezeti vezető szerint egyre feszültebb a hangulat, mert a munkáltató számos ígérete mellett idén egyelőre semmilyen tényleges béremelés nem történt.
„A COVID19 veszélyhelyzet idején is rendes termelés folyt a gyárban, semmi nem indokolja tehát, hogy a dolgozók ne részesüljenek az idén béremelésben. Különös tekintettel arra, hogy a magyarországi gyógyszergyárak közül a tiszavasváriban a legalacsonyabbak az átlagkeresetek” – írja, hozzátéve, hogy ha nincs bérfelzárkóztatás, újabb elvándorlási hullám jöhet, amely komoly problémát jelenthet a termelésben.
A munkáltató szerint „a SUN menedzsmentje olyan keresetfejlesztési megoldást engedélyez, amely részben ösztönző hatást jelent a nagyobb üzleti eredmény elérésére.” A Szakszervezet képviselői tájékoztatták a társaság vezetését, hogy az alapbéremelés megvalósításánál meg kellene vizsgálni egy olyan lehetőséget, ahol fizetési sávokat alakítanak ki, és ezekre a csoportokra eltérő mértékű emelést hajtanának végre. A szakszervezet továbbra is fenntartja, hogy a tavalyi mértékű, 13 százalékos átlagos alapbér-emelésre lenne szükség.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.