Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A fővárosnak az elvonások miatt nincs pénze a bérfejlesztésre, a munkavállalók viszont 6 százalékos emelésért küzdenek.
Kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a BKV Zrt. szakszervezetei még a múlt hét pénteken. A vita tárgya, hogy a dolgozói képviselet 6 százalékos bérfejlesztést és 10 százalékos cafeteriaemelést kér a fővárostól. Az érdekképviseletek ugyanakkor már korábban megalakították a bérszövetséget, hogy egységesen tiltakozzanak a 0 százalékos béremelési ajánlat ellen, amit a főváros tett – mondta a Népszavának Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A megegyezésre hét nap áll rendelkezésre, a városvezetés az utolsó napra, – a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülése utánra – csütörtökre hívta össze az érintett cégek és szakszervezetek vezetőit. Karácsony Gergely főpolgármester kabinetét Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes képviseli majd.
A lap szerint nem véletlen az időzítés, a főváros hónapok óta többször is jelezte, hogy a járvány, de leginkább a kormányzati elvonások súlyos pénzügyi helyzetbe sodorták a fővárosi önkormányzatot. Kiss szerint felelőtlenség lenne béremelést ígérni, a főváros nem tud elmozdulni a 0 százalékos ajánlatról. Ugyanakkor azt is hozzétette, megértik a szakszervezeteket, mert nem várható el, hogy munkavállalók zokszó nélkül elfogadják a reálbércsökkentést. Nem lenne meglepve, ha ezek után a dolgozók a sztrájk mellett döntenének.
Utóbbira meg is van az esély, Naszályi Gábor, a BKV buszvezetőit képviselő Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondta a lapnak, hogy kész forgatókönyvük van a sztrájkra és az elégséges szolgáltatásra.
Kordás László szerint akkor van esély a megegyezésre, ha a főváros megkapja a kért kompenzációt a kormánytól, viszont nem tartja valószínűnek, hogy ez péntekig bekövetkezzen.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.