A CEU Határtalan tudás című előadássorozatában csütörtök esete hattól Falus András immunológus, Almási Kitti klinikai szakpszichológus és Wolf Péter zeneszerző vitáznak.
Miközben a magyar miniszterelnök idehaza már évek óta folyamatosan harcba hívja híveit a migránsok, a "libernyákok", Brüsszel és Soros ellen, mára sikeresen exportálta a háborús retorikát és az állandó konfrontációra építő politikáját az unió közösségébe is.
Az Európai Bíróság elmarasztalta a magyar kormányt a CEU elűzése miatt, vagyis immár nem kétséges, hogy Magyarország visszaél a joggal, ennélfogva viszont az uniónak cselekednie kell, hogy megfékezze Orbán Viktort – fejtette ki Michael Ignatieff, a Közép-Európai Egyetem rektora a Financial Times-ban.
Sérti az uniós jogot a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása, ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni - mondta ki az Európai Bíróság. Ez a jogszabály-módosítás Magyarországon csak a Soros György által létrehozott Közép-Európai Egyetemet (CEU) érintette. Az ítélet kimondja, hogy a Magyarország által bevezetett azon feltételek, amelyek lehetővé teszik a külföldi felsőoktatási intézmények tevékenységének Magyarország területén való gyakorlását, az uniós joggal összeegyeztethetetlenek.
Michael Ignatieff arra figyelmeztetett: a járvány hatására szabadságjogokat korlátoznak világszerte, és eddig biztosnak vélt alapelvek tiszteletben tartása kerül veszélybe.
A CEU leköszönőfélben lévő rektorhelyettese szerint fontos kimondani, hogy Magyarország bizonyos értelemben nem demokrácia. Igaz, más területeken még az. A rektorhelyettes szerint a CEU-nak azért kellett távoznia, mert elüldözték őket, betolták őket az ellenségek sorába.
A budapesti amerikai nagykövet visszahozná Budapestre a CEU Bécsbe költöztetett képzéseit. Azt állítja, rendszeresen egyeztet az ellenzéki pártok vezetőivel.
Elődjével ellentétben, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Freund Tamás szerint nem sérült a tudomány szabadsága a kutatóintézetek leválasztásával, ahogy a tulajdonhoz való alkotmányos jog sem. A hvg360-nak adott interjúban arról beszélt, ő a praktikus szempontokat helyezné előtérbe, visszaszerezné az elcsatolt intézeteket. Igaz, a jelenlegi irányítási struktúrával. Az átalakítás ellen Orbán Viktor miniszterelnöknél tiltakozott másfél éve, a Palkovics Lászlót élesen bíráló magánlevele pont a miniszter asztalán landolt. Azt mondta, azóta sem válaszolt rá senki. Interjú.
Lehet-e filantróp milliárdos egy nyílt társadalomban? Ezt a kérdést is igyekszik megválaszolni a Washington Postban megjelent Soros Györgyről szóló írás.
Megalakult a Facebook húszfős globális felülvizsgálati bizottsága. A kiválasztottak között van Sajó András, a Emberi Jogok Európai Bíróságának (Strasbourg) korábbi tagja. A döntést azonnali karaktergyilkossági kísérlet követte a magyar kormánysajtóban, mivel az akadémikus a CEU jogi karának alapító dékánja is volt. Érdekes adalék, hogy a jogtudósnak nincs Facebook profilja.