A Google 50 ezer magyar cégnek segít digitálisan fejlődni, ráadásul teljesen ingyen
A keresőcég magyarországi vezetője szerint a korábbi élethez való visszatérés katalizátorai a digitális eszközök lesznek.
A keresőcég magyarországi vezetője szerint a korábbi élethez való visszatérés katalizátorai a digitális eszközök lesznek.
Egyelőre megállíthatatlanul nő a világ népessége, emelkedik az életszínvonal, közben pedig – a klímaváltozás miatt – egyre több és nagyobb veszély fenyegeti a mezőgazdasági terményeket, egyebek mellet az egyik legfontosabbat, a búzát is. A növekvő igények kiszolgálására és a termést veszélyeztető kihívásokra is van válasz, amit úgy hívnak, precíziós termelés. Ezúttal az egyik alapvető élelmiszer, a száraztészta gyártásához szükséges alapanyagok, a búza és tojás termelésében bekövetkezett gyökeres változásokat vesszük számba.
Miért fontos a vállalati fenntarthatóság? Milyen intézkedésekre van szükség a cégek energiahatékonyabb működéséhez? Azt néztük meg, milyen feltételeknek kell megfelelnie egy olyan nagyvállalatnak, amely a modern technológiák használatával igyekszik elérni a lehető legkevesebb károsanyag kibocsátást. Ilyen, amikor nem csak a köd zöld, hanem valódi és hatékony környezetvédelmi fejlesztések történnek.
Az elmúlt egy év természetesen a sport világát is megrengette és átalakította. Visszatér-e az élet a régi kerékvágásba? Ha igen, hogyan? Ha nem egészen, mi változik? Hogyan néz ki most a sport, mint a gazdaság része? Lesz-e olimpia? Ezekről kérdeztük Dénes Ferenc sportközgazdászt.
Csányi Pétert az OTP Bank informatikai vezérigazgató-helyettesévé nevezték ki.
A Szovjetunióból szabadult Észtország sok áldozat és megszorítás árán integrálódott, és lassan felzárkózik a Nyugathoz, a világ egyik legjobban digitalizált országává vált. Magyarország ráléphetne erre az útra, de ott mindjárt elbukunk, hogy az informatikai oktatással kezdődik, nem hazafias neveléssel.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke elismerte, hogy az észtek a gazdasági felzárkózás terén messze jobban teljesítettek Magyarországnál.
Nem tárolták egységes, visszakereshető rendszerben sportba ömlő közpénzt az Emminél.
Manapság az emberek többsége, különös tekintette a legfiatalabb generációra, az okostelefonjával a kezében tölti a napját: ezen intézünk mindent a munkától kezdve a szórakozásig, és olykor, pláne a pandémia idején, még a szociális életünket is az appokon keresztülműködtetjük. Miért pont az egészségünk lenne kivétel? Appok, okoseszközök: hogyan digitalizálódik az egészségügy?
Noha a bio élelmiszerek egyre inkább előtérbe kerülnek, ne legyenek illúzióink: a nagyüzemi előállítás nélkülözhetetlen. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a nagy volumenű termelést ne lehetne természetközelibbé tenni.
„3,8 kilométer úszás és 180 kilométer kerékpározás után 42 kilométernyi futás rengeteg, de ha úgy veszem, hogy nyolc 5,2 kilométeres kör vár rám, az mindjárt más.”
A koronavírus megjelenése rámutatott, milyen égető szükség lenne a digitális megoldások széleskörű elterjedésére az egészségügyben. Hármas interjúnk a téma szakértőivel.
A vezérelhető világítás és kapcsolás az okosotthon alapja. Intelligens kapcsolókkal számos új kényelmi és takarékos funkció beépíthető a lakásba.
A digitalizáció, az intelligens technológiák és az erre épülő állami ügykezelési rendszer kijelöli a jövő további irányait, a NAV 2.0 pedig már itt is van velünk. A könyvelői szakmát azonban nem helyettesíti mindez, hanem új feladatok elé állítja.
2021. január 1-jéig maradt ideje az online kasszával rendelkező kereskedőknek arra, hogy megfeleljenek a hatályos előírásnak, miszerint legalább egy elektronikus fizetési lehetőséget kell biztosítaniuk. Ebben segíti őket az egyik hazai vállalkozás egyedülálló online pénztárgépe, amelyet a Mastercard Doppio nevű programjának innovációjaként fejlesztett ki.
Egyre többen megtapasztaljuk, mennyivel kényelmesebb online, akár egy fotelben, laptoppal az ölünkben intézni a vásárlásainkat. Nincs ez másként a vállalatokkal sem, a beszerzés digitalizálása számukra is kézzelfogható előnyökkel járhat, a járványhelyzet pedig csak még jobban ráerősített ennek szükségességére.
A lehetséges vevők 35-40 százaléka is visszakozhat egy online vásárlástól, ha nem tetszik neki, amit lát. A Magyar Telekom felmérése azt vizsgálta, mit várnak el a vevők a kisebb cégektől az interneten.
A járvány felgyorsítja a robotizáció és az automatizáció fejlődését, a merev termelési láncok átalakulását. A digitalizáció és az automatizáció sokat segíthetnek, de jellemzően nagyberuházásokról van szó, amikhez biztos üzleti alap kell, illetve alaposan előkészítve kell őket végrehajtani.
Ma még erős gyanakvás övezi a mesterséges intelligenciával felruházott gépek egészségügyi alkalmazásait, de a következő évtizedben egészen biztosra lehet venni a módszer térnyerését.
Indiában évszázados tradíció változik a digitális forradalom és a koronavírus miatt. Kormányzati és civil szervezetek segítik abban a fiatal lányokat, hogy ne prostituáltak legyenek, hanem informatikusok az 1,3 milliárd lakosú országban. Komoly gondot jelent azonban, hogy nem tudnak elhelyezkedni a saját lakhelyükön.