A szakszervezet szerint mindegy, ki rendezi a Dunaferr helyzetét, "csak jöjjön már valaki"
A Vasas Szakszervezet úgy látja, senkitől nem kapnak a dolgozók korrekt információkat a cég helyzetéről.
A Vasas Szakszervezet úgy látja, senkitől nem kapnak a dolgozók korrekt információkat a cég helyzetéről.
hvg.hu
Kinyithattak a teraszok és egy nagyobb nyitássorozatot is megígért a miniszterelnök, ha négymillió első körös beoltottnál járunk majd; átírja a kormány a költségvetést; megjelent, majd azzal a lendülettel össze is omlott az európai foci nagy reformterve. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Semmilyen kapcsolata nincs a Habsburg családdal a családtagként bemutatkozó ukrán férfinak – erősítette meg Habsburg György.
hvg.hu
Félelemkeltés, vádaskodás, elfolyó milliárdok jellemzik a hagyományos nagyipari vállalat, a Dunaferr mindennapjait. Miközben rejtély, mit tervez az orosz állami nagytulajdonos a céggel, a magyar kormány – látszólag – elhatárolódik az eseményektől.
HVG
Lényegében semmiben sem ért egyet a Dunaferr körül hadakozó két csoport, sőt, amiről az egyik azt állítja bírósági papírja van, a másik is ugyanilyen határozottan állítja annak pont az ellenkezőjét. Egy dologban lehetünk csak biztosak: nem lesz könnyű dolga a nyomozóhatóságoknak, bíróságoknak, ha igazságot akarnak szolgáltatni.
Mikó István szerint nem orosz-ukrán konfliktus zajlik a dunaújvárosi vasműnél, a jogos tulajdonos akarja átvenni a területet. Ha kell, 800 emberrel.
hvg.hu
A jelek szerint egy csapat férfi megpróbált bejutni a dunaújvárosi vasmű területére. A cég szerint az ukrán kisebbségi tulajdonos „zsoldosai” voltak. A rendőrség egy ember ellen szabálysértési eljárást indított.
hvg.hu
Tovább megy a kavarás a cég körül.
hvg.hu
A kisebbségi tulajdonos "alvilági módszerekkel", hamis okiratokkal próbálta átvenni az irányítást.
hvg.hu
A cégvezető szerint már a kormány is beszállt a potenciális üzleti partnerekkel folytatott tárgyalásokba.
hvg.hu
A szakszervezeteknek egy napjuk van, hogy aláírják a megállapodást.
hvg.hu
A cégnél forrnak az indulatok, miután kirúgták négy szakszervezeti vezetőt.
hvg.hu
Pénteken azonnali hatállyal elbocsátották a cég szakszervezeti vezetőit.
MTI
A cég vezetése szerint az érdekképviseleti vezetők ukrán hordák kiszolgálói.
hvg.hu
A Dunaferr orosz tulajdonosa befektetőkkel tárgyal a cégcsoport esetleges eladásáról – írta a Portfolio egy olyan levél alapján, amelyet a cég vezetése pénteken küldött a dolgozóknak. Az is kiderült, hogy veszélybe került a termelés folyamatossága.
hvg.hu
Jogszerűtlen híresztelésekről beszél a vállalatcsoport vezetése.
hvg.hu
A szakszervezet szerint továbbra sem kapják meg időben a béreket, szintén nehezményezik, hogy a vállalatnak már egy ideje nincs igazgatósága és cégvezetője sem.
hvg.hu
A szakszervezet szerint a vezérigazgató fel sem mondhatta volna a kollektív szerződést, ezért bíróságra mennek.
hvg.hu
Két részletben fogják megkapni a dolgozók a bérüket, a második kifizetés csak a hónap végén lesz esedékes.
hvg.hu