Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gyulai frakcióülés

hvg.hu Itthon

Senki nem ült Ángyán mellé a Fidesz-frakcióülésen

Az Index úgy értesült, heves szóváltásba keveredett a kormányfő és a renitens agrárpolitikus a gyulai frakcióülésen. Orbán azt mondta, nem teszi meg azt a szívességet Ángyánnak, hogy kizárja a frakcióból.

Kovács Áron Itthon

Az önkormányzati fejősteheneket vágná le a rezsicsökkentéssel kormány

Évente milliárdos hasznot is hozhat egy-egy önkormányzatnak a jól működő vízmű, ezért aztán komoly érvágást jelenthet, ha a kormány rájuk erőszakolja a rezsicsökkentést. A víz- és csatornadíjak hatósági árszabása már 2011 óta napirenden van, de ez egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen óriási különbségek vannak a szolgáltatók közt, és a kijelölt állami hivatal sem kapkodja el a munkát.

hvg.hu Itthon

"Kicsit durvának tűnik" - kéményseprők a Fidesz tervéről

A kormány január elsejei hatállyal már megreformálta a kéményseprési iparágat - mondta az újabb rezsicsökkentési tervekre reagálva a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke az InfoRádióban. A közműcégeket összefogó Budapesti Városüzemeltetési Központ nem kívánt reagálni az újabb csökkentésről szóló bejelentésre.

hvg.hu Itthon

Rogán: nem sikerült teljesen megnyugtatni a polgármestereket

A magyar állam bármikor készen áll arra, hogy a közszolgáltatások közül minél többet ellásson, ugyanis a szektorban nem az a cél, hogy komoly profittermelés legyen – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Az Este csütörtöki adásában.

hvg.hu Itthon

Megszűnő főiskolákról beszélt Orbán a frakcióülésen

Kijelentő módban beszélt egyes vidéki főiskolák megszűnéséről a Fidesz frakcióülésén Orbán Viktor. A kormányfő taktikusan leszerelte az e miatt zúgolódó kormánypárti képviselőket, akiknek külön egyeztetést és kompenzációt ígért. Balog Zoltán is hosszan fejtegette a felsőoktatási reformot, és állítólag sikerül megnyugtatnia az aggódó fideszeseket.

hvg.hu Itthon

Orbánt megnyugtatta, amit a számlán látott

Nincs tudomása semmilyen olyan kormánydöntésről, amely Matolcsy György jegybankelnöki kinevezésére vonatkozna és a frakcióülésen sem került elő a kérdés - mondta Rogán Antal, a Fidesz-KDNP kihelyezett gyulai frakcióülését követő sajtótájékoztatón a hvg.hu kérdésére reagálva. Kérdésre válaszolva kitért Varga Mihály IMF-fel tárgyaló miniszter esetleges szerepvállalására is: azt mondta, hogy Varga Mihály, aki egyébként a szomszédja, beteg, nem volt jelen, így nem is tudtak a képviselők kérdéseket feltenni neki.

hvg.hu Itthon

8,5 millióba került a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Rántott húst kaptak ebédre a gyulai frakcióülésen részt vevő képviselők, Orbán szobájában íróasztal is volt, ez számított az egyetlen extrának. A három napért 8 és fél milliót fizetett összesen a két párt - írja a Borsonline.

hvg.hu Itthon

Indulatos vita Orbán és Ángyán közt a Fidesz frakcióülésén

Alig két hónappal a legutóbbi csörtéjük után ismét összeszólalkozott Ángyán József és Orbán Viktor, de a kormányfő nem szólította fel távozásra a volt államtitkárt. A Fidesz gyulai frakcióülésén a képviselők napirendre vették a földtörvény kérdését, és hosszú vita után úgy döntöttek, egyelőre elhalasztják az elfogadását.

hvg.hu Itthon

Index: végleg ejtette a regisztráció ügyét a Fidesz

Végleg ejtette a választási regisztráció tervét a Fidesz parlamenti frakciója. Az Alkotmánybíróságon fennakadt választási szabályért végül senki sem kardoskodott a gyulai kihelyezett frakcióülésen - írja az Index.

MTI Itthon

Kósa Lajos "nagyon éles vitáról" jött ki Gyulán

A vita abból fakad, hogy bizonyos cégek, például az önkormányzati tulajdonú vízszolgáltatók nem tudják kigazdálkodni a Fidesz-elnökség által javasolt rezsicsökkentést - mondta az alelnök. Kósa azt is elmondta, hogy próbálták az ellenzék helyzetét áttekinteni, de "éppen hogy össze tudták szedni, hány potenciális baloldali párt van".

Hatala Noémi Itthon

Videó: Szeretünk, takarodj és Bayer Zsolt Magnumja

A Civil Összefogás Fórum Békemenetet, az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás pedig tiltakozó megmozdulást szervezett Gyulára a Fidesz frakcióülésére. Viktor-klónok, petíció, Fidesz-rajongók és Bayer Zsolt fehér Magnumja. Videós beszámolónk.

hvg.hu Itthon

Orbán a túlzott magabiztosságtól óvta a Fideszt a gyulai tréningen

Bár lesújtó véleménye volt a szétesett ellenzékről, óvta az elbizakodástól a kormánypárti képviselőket Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP gyulai zárt frakcióülésén. Értesüléseink szerint a miniszterelnök-pártelnök külön kitért az uniós pénzeket kezelő hazai rendszer hiányosságaira, a fejlesztési ügynökség túl nagy önállóságára vezetve vissza a pályázati pénzek kifizetésének megcsúszását. Forrásaink szerint a laza miniszterelnök „csapatépítő tréninget” tartott az övéinek.

MTI Itthon

Folytatódik a Fidesz-frakcióülés: ez is szóba kerül ma

A rezsicsökkentés a szerdai ülésnapon is téma lesz, a KDNP emellett a családi adókedvezményről, valamint a bankok, szolgáltatók és végrehajtók túlkapásainak visszaszorításáról is szeretne tárgyalni a megbeszélésen.

hvg.hu Itthon

Párosával alszanak a fideszesek Gyulán

Kettesével alszanak a gyulai Erkel Hotelben a Fidesz-KDNP parlamenti képviselői a ma este kezdődött háromnapos frakcióülés alatt - közölte a Blikk. A lap szerint a képviselőcsoport nem fizeti az alkoholt, csak a szállást és az étkezést.

MTI Itthon

Frakcióülés Gyulán: erről tárgyalna a KDNP

A családi adókedvezményről és a bankok, szolgáltatók, végrehajtók túlkapásainak visszaszorításáról is szeretne tárgyalni a Kereszténydemokrata Néppárt a frakciószövetség háromnapos gyulai kihelyezett ülésén, amely kedd este kezdődik.

hvg.hu Itthon

Erős lobbik szaggatnák szét Orbán földtörvényét, jöhet az újratárgyalás

A versenyképes nagyüzemi mezőgazdaság, illetve a középbirtokos gazdálkodóknak tett politikai ígéretek közt örlődnek a kormánypártok, amelyek könnyen előlről kezdhetik a tavaly nyár óta tárgyalt földtörvény vitáját. A gyulai frakcióülés előtt megjósolhatatlan, mi lesz a vita kimenetele, de több képviselő szerint az alapfogalmakkal is baj van a kormány által benyújtott tervezetben. A nagybirtok győzelmét lakmuszpapírként jelzi majd, ha nem az alkalmazottak, hanem az állatok számához kötik a maximális birtokméretet.

1 2
Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Izraeli külügyminiszter: Ha a Hamász megmarad, az tragédia mind az izraeliek, mind a palesztinok számára

Izraeli külügyminiszter: Ha a Hamász megmarad, az tragédia mind az izraeliek, mind a palesztinok számára

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Nem találtak túlélőt, valószínűleg mindkét gépen mindenki meghalt a balesetben, ahol egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter ütközött Washingtonban

Nem találtak túlélőt, valószínűleg mindkét gépen mindenki meghalt a balesetben, ahol egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter ütközött Washingtonban

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

A címlapról ajánljuk