#járvány

Díszcsomagolást ad a kormány minden döntésére, hogy úgy tűnjön, van egy nagy akcióterve
 

Díszcsomagolást ad a kormány minden döntésére, hogy úgy tűnjön, van egy nagy akcióterve

Minden esetben látványos stratégiával próbálkozik a kormány, akár a gazdaságpolitikáról van szó, akár a járványhelyzetről. Hatalmas, történelmi, felfoghatatlan nagyságú döntésekről beszélnek, ezek mögött viszont néhány valóban fontos konkrétum mellett jelentősnek mondott, nem túl fontos döntések vannak, és sok időhúzó ígéret, amelyekkel foglalkozhat a média, amíg ők kidolgozzák az igazi terveket. A tavaszi első hullámban sok példáját láthattuk ennek, és úgy tűnik, az ősszel is kitartanak e technika mellett.







A korlátozásoknál nagyobb csapás lehet a cégeknek, ha a válság miatt elfogy a vásárlók pénze
 

A korlátozásoknál nagyobb csapás lehet a cégeknek, ha a válság miatt elfogy a vásárlók pénze

A tavaszi lezárások, a nyári lazítás és a szeptemberi újabb szigorítás után pár hónapon belül negyedszer is új szabályokhoz kell alkalmazkodnia cégek tömegeinek. Ráadásul most már nemcsak a járványügyi szigorítás okoz bajokat, hanem az is, hogy egyre több cég érzi meg, az embereknek nincs túl sok elkölthető pénzük. Ágazatonként néztük át, hogyan sikerült átvészelni a március óta eltelt időt, és mire számíthatnak ezután.



Covid-dráma a mentőautókban:
 

Covid-dráma a mentőautókban: "Most szoktunk hozzá a halálhoz"

A koronavírusos betegek jellemzően a kórházban, néhány esetben a mentőben hunynak el – tájékoztatta az operatív törzs szűkszavúan a HVG-t. A betegszállítók azonban traumaként élik meg, ahogy az egészségügyi ellátás jelenleg működik.

Bihari Ádám, Gergely Márton Bihari Ádám, Gergely Márton


Ideges telefonálgatás kezdődött, miután Orbán bemondta a vétót
 

Ideges telefonálgatás kezdődött, miután Orbán bemondta a vétót

A járvány politikai kockázatait éppen úgy kezeli Orbán Viktor, mint a tavasszal tette: fojtogatja az ellenzéket, kiszolgálja választói világképét, lestoppolja az adóforintokat, és ökölharcba rángatja Európát. Ha pedig a második hullám durvább az elsőnél, akkor Orbán is bedurvul – írja e heti számában a HVG.

HVG HVG


Erdogan megtiltotta, hogy bárkit is kirúgjanak, de a törökök így sem ússzák meg a járványt
 

Erdogan megtiltotta, hogy bárkit is kirúgjanak, de a törökök így sem ússzák meg a járványt

A koronavírus abban is különbözik a korábbi évek nagyobb járványaitól, hogy ezúttal Nyugat- és Közép-Európában nem egzotikus, távoli országok híreiként olvashatunk az eseményekről, ezúttal mi vagyunk az egyik középpont. Cikksorozatunk első részében az orosz helyzetet mutattuk be, most, a másodikban azt, hogy Törökország gazdaságára miként hatott a járvány.

hvg.hu hvg.hu