Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
6,4 százalékos recessziót vár erre az évre a kormány – árulta el a pénzügyminiszter.
Egy hároméves programot készített a Pénzügyminisztérium a kilábalásra – mondta el Varga Mihály a Világgazdaságnak. Szerinte 2021 május–júniusa lehet a fordulópont, amikor a koronavírus elleni vakcinával el lehet kezdeni a tömeges oltásokat.
A korlátozásokat ekkortól lehet majd gyorsabban feloldani, és a gazdaság lassan, de visszatérhet a normális kerékvágásba
– fogalmazott. De azt is hozzátette: ha a vakcinakísérletek lassabbak lesznek, vagy ha a tömeges átoltás csak lassabban valósul meg, akkor egy elhúzódóbb kilábalás lehet.
Varga azt október végén már elárulta, hogy a korábban várt 5 helyett 6–6,5 százalék közötti recesszióval számol a kormány erre az évre, most azonban ezen a sávon belül is pontosított:6,4 százalékkal eshet vissza idén a gazdaság teljesítménye.
Azt is elmondta, hogy a költségvetési hiány az eredetileg tervezett 1 helyett 9 százalékos lehet, az államadósság pedig a GDP 65,4 százalékáról a 78–80 százalékára fog nőni. A kormány nagyjából 1700 milliárd forint bevételkieséssel számol.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.