Fuldokló életét mentette meg egy brit diplomata Kínában – videó
A csungkingi konzul hőstettéről készült videó bejárta a közösségi médiát.
A csungkingi konzul hőstettéről készült videó bejárta a közösségi médiát.
hvg.hu
Furcsa módon akarják az embereket felelős állattartásra nevelni. A tervezett tiltás nagy felháborodást váltott ki.
hvg.hu
A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
hvg.hu
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint két olyan jogi eljárás is folyamatban van az amerikai bíróságokon, amelyet a TikTok betiltása miatt indítottak. Amíg azokban nincs döntés, a szolgáltatás alól sem húzzák ki a szőnyeget.
hvg.hu
Hárommilliárd dollár értékben készül kötvényeket eladni Kína második legnagyobb bankja, a China Construction Bank (CCB). Az érdeklődők nemcsak hagyományos pénzben fizethetnek.
hvg.hu
Forintba átszámítva 17 ezer milliárdos volt az Alibaba forgalma a szinglik napja elé időzített akciókon és a nap első félórájában.
hvg.hu
A határozat közzététele után alig néhány percnek kellett csak eltelnie, hogy a hongkongi kormányzat bejelentse négy ellenzéki törvényhozó eltávolítását.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Több műholdat, köztük egy kísérleti 6G-s technológiával felszerelt szerkezetet is az űrbe küldött Kína. A tervek szerint az 6G az 5G-nél is százszor gyorsabb adattovábbításra lesz képes.
hvg.hu
Súlyos mellékhatásra hivatkozva függesztették fel a tesztelést.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Különleges drónhadsereget állíthat üzembe, pontosabban hadrendbe Kína. Az eszközök más csapatok kivonására, katonai célpontok megsemmisítésére készülnek, önmaguk beáldozásával.
hvg.hu
Már Orbán Viktor is beszélt arról, hogy tárgyalnak az oroszokkal oltóanyag vásárlásáról.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Hatezer éves selyemhernyószobrot találtak egy régészeti ásatáson az észak-kínai Sanhszi tartományban. A kulturális és turisztikai hatóság közlése szerint ez az országban talált legrégebbi ilyen lelet.
MTI
Egy új komplexumot terveztek a helyére, lebontani viszont nem akarták.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kasgarban több, mint száz új fertőzöttet találtak, de egyiküknek sincsenek tünetei. Egy éjszaka alatt 2,84 millió lakost teszteltek le.
hvg.hu
A Sang-dinasztia korából származó, háromezer éves, nagy méretű, bronzból készült cintányért találtak egy Hunan tartományban folyó építkezésen – közölték a helyi kulturális hatóságok.
MTI
Megállt az élet Phenjan városában, miután az észak-koreai vezetés arra kérte a lakosságot, maradjanak otthon, mert Kína felől gyanús, sárga porfelhő jön.
hvg.hu
Az amerikai elnök cége két év alatt közel 190 ezer dollár járulékot fizetett az ázsiai országban.
hvg.hu
Szigorú új világ köszönt a 18 éven alattiakra jövő júniustól Kínában. Akkortól érvényesek ugyanis a frissen kidolgozott szabályok, amelyek valóban alkalmasnak tűnnek a függőség mérséklésére, ám egyúttal tovább redukálják a felhasználók eddig sem túl szabad online életét. A rendelkezések a szolgáltatókra is nagyobb terhet rónak.
hvg.hu